A PDSZ támogatja a sztrájkbizottságot

InfoRádió / MTI
2012. október 12. 14:27
Támogatja a sztrájkbizottság létrehozását a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete - közölte az érdekképviselet elnöke. Mendrey László elmondta: a közoktatási szakszervezetek délután egyeztetnek a további lépésekről.

Az érdekképviseleti vezető elmondta: a pedagógusok úgy érzik, hogy többszörösen becsapták őket, csalódottak a köznevelési törvény tartalma és megvalósítása miatt.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október 5-én jelentette be, hogy a tanári fizetések 2013. szeptember 1-jei emelését 2014 elejéig elhalasztja kormány, amely ezzel 73 milliárd forintot takarít meg.

Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: lát esélyt rá, hogy 2013 szeptemberében mégis bevezethető legyen a tanárok életpályamodellje.