A Heti Válasz interjút közöl a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokért felelős miniszterrel. Varga Mihály azt mondta: tavaly novemberben fordult a kormány az IMF-hez segítségért, azóta tíz hónap telt el. "Mondhatnánk akár azt is, hogy érdekmúlás állt elő: megváltozott időközben a világ, jobbak lettek a gazdasági kilátások, ezért már nincs is szükségünk az IMF-re". A miniszter szerint azonban a Valutalapra azért van szükség, mert bizonytalan időszak előtt áll az európai gazdaság, a tagországok súlyos gondjai kiszáríthatják az állampapírpiacokat, és a magas adósságállomány miatt ellehetetlenülhet az ország finanszírozása.
"Az IMF-megállapodás olyan, mint a C-vitamin: nem véd ugyan a meghűléstől, de ha már megfáztunk, segít minél hamarabb meggyógyulni" - mondta a miniszter.
Utalt arra is: a gazdasági növekedés beindulását annyiban tudná segíteni a megállapodás, hogy a megkötését követően a kockázati felárak csökkenhetnek, s az így felszabaduló pénz gazdaságfejlesztésre mehet. "Ha olcsóbban tudunk pénzhez jutni, akkor több forrásunk marad a kisvállalkozások beruházásainak támogatására is." Emlékeztetett arra, hogy az IMF-fel való megállapodásra a kormány két legfontosabb gazdasági célkitűzése - az adósságcsapdából való kiszabadulás és a munkahelyteremtés - miatt is szükség van.
Varga Mihály szerint az elmúlt évtizedben Magyarország nagyon sok adósságot halmozott fel, emiatt rendkívül sebezhetővé vált.
A Figyelő arról ír, hogy 600-800 millió dollárra taksált informatikai cégbirodalmával Gattyán György, a Docler-csoport fő tulajdonosa az egyik, ha nem a leggazdagabb magyar üzletember. A Los Angeles és Budapest között ingázó 42 éves milliárdos vagyonát döntően a felnőttiparból szerezte, és bár a cégcsoportja tőzsdei bevezetését New Yorkban tervezi, cash flow-jából mostanában is sokat költ Magyarországon.
A birodalom több mint 650, a portfóliócéget is beleszámítva mintegy 800 embert foglalkoztat, folyamatosan az 50 legnyereségesebb magyar cégcsoport közé tartozik. A Docler többtucatnyi ügyet karolt fel, többek között a kecskeméti rajzfilmgyártást és a dunaújvárosi jégkorongcsapatot.
Hanganyag: Kálló Izabella