Eltörölték az özvegyi nyugdíjak csökkentését megalapozó rendelkezést

InfoRádió / MTI
2012. október 1. 18:39
Eltörölte az országgyűlés az özvegyi nyugdíjak csökkentését megalapozó rendelkezést.

A határozat alapján nem csökken a felére az özvegyi nyugdíja azoknak, akik rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásban részesülnek, és korábban szociális járadékot kaptak.

A parlament júliusban fogadta el a járadék csökkentéséről szóló törvényt. A Miniszterelnökséget vezető Lázár János korábban azt mondta: jogalkotási hiba történt, a személyi felelősséget a nyugdíjbiztosítónál és az emberi erőforrás minisztériumban is vizsgálják.

Elveszíti mandátumát a szándékos bűncselekményért elítélt önkormányzati képviselő


Elveszíti mandátumát az az önkormányzati, illetve nemzetiségi önkormányzati képviselő, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek - döntött Lázár János kezdeményezésére az Országgyűlés hétfőn.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár áprilisban még a Fidesz frakcióvezetőjeként javasolta a helyi önkormányzati képviselők jogállásáról és a nemzetiségek jogairól szóló törvényt módosítását. A most 292 támogató szavazattal, 49 ellenében, 10 tartózkodás mellett elfogadott változtatás alapján a szándékos bűncselekmény miatt szabadságvesztésre ítélt önkormányzati képviselőnek a jogerős ítéletről a kézhezvételtől számított három napon belül tájékoztatnia kell a képviselő-testületet, illetve közgyűlést, az illetékes választási bizottságot és a fővárosi vagy megyei kormányhivatalt. Képviselői megbízatásának megszüntetését a képviselő-testület állapítja meg.

A rendelkezést a törvénymódosítás hatályba lépése után jogerőre emelkedő ítéletekre kell alkalmazni, és a 2014-es önkormányzati választások után is fennmarad.

Hasonló változtatás lép életbe a nemzetiségi törvényben, kimondva, hogy a nemzetiségi önkormányzat méltatlanság miatt megszünteti annak a képviselőnek a megbízatását, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek.