Miért születik kevesebb gyerek a tervezettnél?

Infostart
2012. szeptember 28. 06:02
Egy kutatás szerint sorrendben családi, egészségügyi és anyagi okok miatt mondanak le a nők a gyermekvállalásról. A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója elmondta: az segítené a gyermekvállalási tervek megvalósulását, ha korábban kezdenének próbálkozni a párok.

Sokan azért nem tudták gyermekvállalási terveiket megvalósítani, mert családi kapcsolataik felbomlottak - mondta az InfoRádiónak a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója. Spéder Zsolt egy kutatásra hivatkozva közölte, hogy a vártnál kevesebben válaszolták, hogy anyagi okok miatt mondtak le a gyermekvállalásról. Az indokok között szerepeltek még az egészségügyi gondok, míg a munkahely, a karrier miatti lemondást csak 5 százalék említette.

A tanulmány készítése során több mint 1500, 35-49 év közötti nőt kérdeztek meg, akik közül 65 százalék mondta azt, hogy elégedett gyermekei számával, 26 százalék pedig úgy érezte e téren nem teljesültek korábbi elképzelései. Utóbbi csoportban az átlagos gyerekszám 1,5 volt, a válaszadók többsége pedig érettségizett, szellemi munkát végző beosztott vagy középvezető.

A nők a halasztás miatt olyan életkorba érkeznek, amikor már csökken a megtermékenyülés esélye, ez 35-38 éves korra tehető - emelte ki Spéder Zsolt, aki szerint az segítené a gyermekvállalási tervek megvalósulását, ha korábban kezdenének próbálkozni a párok.

A párkapcsolat felbomlása miatt nem születik meg a második gyermek, míg az anyagi okok a harmadik gyermek megszületését akadályozzák a felmérés szerint - fejtette ki.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Spéder Zsolt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást