A város szélére költözhet a Csodák Palotája

Infostart
2012. szeptember 27. 13:45
Az InfoRádió úgy értesült, a XXII. kerületi Camponában folytathatja működését a Csodák Palotája. A tudományos ismereteket átadó, interaktív kiállítás jövője szeptember elején vált kérdésessé, miután a helyszínt biztosító Millenárissal kötött szerződés szeptember 30-án lejár, és a felek nem tudtak megállapodni ennek meghosszabbításáról.

Közép-Európa első interaktív tudományos múzeuma, amely 1994 óta évente gyermekek százezrei körében, játékos módon népszerűsítette a fizikát, vasárnap rendhagyó fizikashow-val búcsúzik a Millenárison kialakított helyszíntől. Az Öveges József professzor elképzeléseit megvalósító kezdeményezés jövőjéről azonban a kiállítás bezárásának utolsó hetében sem lehet konkrétumokat tudni. Az InfoRádió korábban megkereste Mizda Katalint, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatóját, aki szeptember közepén azt nyilatkozta, már tudják, hova fog költözni az intézmény.

Ennek ellenére a bezárást megelőző utolsó napokban sem a Csodák Palotája honlapján, sem a Facebook-oldalán nem található semmilyen információ arról, hogy a tudományokat népszerűsítő, Magyarországon egyedülálló kiállítás hol működhet a jövőben. Az Index.hu hírportál megkereste az ügyben Pálinkás Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét is, akinek a titkársága úgy reagált: "Biztosak vagyunk abban, hogy egy ilyen vitathatatlan társadalmi haszonnal rendelkező intézménynek hamarosan találnak olyan helyszínt, ahol a fenntartási költség nem termel veszteséget és a világszínvonalú kiállítást mielőbb birtokba vehetik a természettudományokat élményszerűen befogadni kész látogatók".

Az InfoRádió és az Index is úgy értesült, hogy a Csodák Palotája a Tropicariumnak is helyet adó, a városközponttól azonban távol eső budatétényi Campona bevásárlóközpontban nyithat ki újra. Mizda Katalin, a Csodák Palotája ügyvezető igazgatója sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta az értesüléseket, és a jövő hétre ígért bővebb tájékoztatást.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Összefoglaló
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást