Új pályázat a Radnóti igazgatói posztjára

Infostart
2012. szeptember 21. 08:07
Cáfolta az ELTE rektora, hogy el akarnák távolítani a budapesti Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatóját. Sajtóinformációk szerint Tomcsányi Péter igazgatói pályázatát a fenntartó Eötvös Loránd Tudományegyetem azért nyilvánította eredménytelennek, mert az év elején nyilvánosságra hozta, hogy az intézménynek 22 millió forintra lenne szüksége.

A Radnóti Miklós Gyakorlógimnázium azután került nehéz helyzetbe, hogy az ELTE-től 2,7 milliárd forintot vont el az állami költségvetés, ezért az egyetem januártól az iskolára terhelte a közüzemi díjak felét, 22 millió forintot. Mivel a Radnóti nem tudta előteremteni a kieső összeget, Tomcsányi Péter levélben fordult segítségért a szülőkhöz és az öregdiákokhoz.

A felhívás után a diákok, szülők szervezkedni kezdtek, segélykérő koncertet tartottak, a Facebookonkülön oldal alakult, ahol az addig összegyűlt adományokat lehetett nyomon követni. A hiányzó összeg végül egy hónap alatt összegyűlt.

Tomcsányi igazgatói megbízatása az idén járt le, azonban újra indult az igazgatói posztért, amelyet a tantestület is egyhangúlag támogatott. A ELTE viszont eredménytelennek nyilvánította a pályázatát.

Mezey Barna rektor cáfolta azt a feltevést, hogy a pénzgyűjtő akció miatt nem fogadták el a pályázatot. Az igazgató pályázata azért lett eredménytelen, mert a dokumentumban nem írt részletesen az intézményi gazdasági tervekről - emelte ki. A pályázatot így újra kiírták.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást