Hoffmann a kéttannyelvű iskolákról: Nem kell tanárok tucatjait elküldeni

Infostart
2012. szeptember 19. 11:14
Erősen eltúlzottak a félelmek a kéttannyelvű iskolák működésének szabályozása körül - mondta a ReggelInfónak az oktatási államtitkár.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, hogy mindenképpen szükség van változásokra.

Hozzátette: a cél a színvonal növelése. Szabályozatlan, hogy milyen tantárgyat tanítanak idegen nyelven, ex lex állapotok uralkodtak eddig a közoktatásban

Az államtitkár jelezte, hogy a jelenlegi tervezet hosszas egyeztetés után készült el. Az adott iskolákban tanító, és azokat vezető szakemberekkel együttműködve született meg a tervezet, amelynek szövege még egyeztetés alatt áll, de nagyvonalakban már kész.

Az oktatási államtitkár szerint a félelmek erősen eltúlzottak, mert mint mondta, nem szükségszerűen kell elküldeni tanárok tucatjait, ugyanis aki idegen nyelven tudja tanítani az adott tantárgyat, annak magyarul is menni fog .

Hoffmann Rózsa szerint nem véletlen, hogy a történelmet a jövőben csak magyarul taníthatják majd. Úgy véli, hogy a hazafias nevelést szolgáló, szemléletformáló tárgy magyarul tanítható. Elsősorban a természettudományok irányába szeretnénk eltolni a kéttannyelvű oktatást, mert azok erősítése és nemzetköziesítése a cél - fűzte hozzá.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást