Az IMF megkapta a módosított magyar javaslatokat - a nap hírei

Infostart
2012. szeptember 19. 21:07
Elküldte a kormány az alternatív javaslatait tartalmazó levelét az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak. Két év járulékmentességet javasol a 25 év alatti munkavállalót foglalkoztató cégeknek a Nemzetgazdasági Minisztérium. Önkormányzati programot dolgoz ki az év végéig az MSZP.

Elküldte a kormány az alternatív javaslatait tartalmazó levelét az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak. A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta: a dokumentumban leírták azokat a javaslatokat, amelyeket a kabinet vállalna az IMF-megállapodásért. Varga Mihály hozzátette: már a jövő héten eldőlhet, mikor érkezik vissza Budapestre a tárgyalódelegáció. Hangsúlyozta: a kormány végig akarja vinni a munkahelyvédelmi akciótervet, de ha kell, akkor változtatnak rajta. Közben a valutaalap budapesti irodavezetője közölte: az IMF megkapta a magyar kormány módosító javaslatait a tárgyalások folytatásához. Iryna Ivaschenko ugyanakkor további részletet nem közölt. A parlament hétfőn elhalasztotta a szavazást a 2013-as költségvetés módosító javaslatairól azért, hogy ha az IMF/EU-megállapodás ezt szükségessé teszi, változtatni lehessen a büdzsén.

A Nemzetgazdasági Minisztérium módosító javaslata szerint a munkáltatónak két évig nem kellene járulékot fizetnie a 25 év alatti munkavállalók után. Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a munkahelyvédelmi akciótervhez kapcsolódó javaslatról elmondta: eredetileg a 25 év alattiaknál csak a felére csökkentették volna a munkáltató által fizetett járulékot.

Fellebbezést nyújtott be az Országos Bírósági Hivatal a munkaügyi perben tisztségükbe visszahelyezett két kaposvári bíró ügyében. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: tisztább helyzetet teremtenek majd ezekben az ügyekben azok a módosító indítványok, amelyekről a következő hetekben dönt az Országgyűlés. Hozzátette: nincs olyan jogszabály, amely meghatározná azt, hogy a bírói szervezetben mennyi bírói álláshely van, ez költségvetési kérdés. Mint mondta, folyamatosan végzik a számításokat és igyekeznek kigazdálkodni forrásokat. Hozzátette, ha a parlament elfogadja a módosító javaslatban szereplő 65 éves korhatárt, akár vissza is pályázhatnak a bírók.

Önkormányzati programot dolgoz ki az év végéig az MSZP. Simon Gábor, a párt elnökhelyettese azt mondta: a jövő évi költségvetés egyik nagy vesztese ismét az önkormányzati szféra lesz, amelytől újabb 110 milliárd forintot vonnak el, így sok feladata lesz majd a baloldali önkormányzati politikusoknak.

Az LMP szerint valótlanságokat állított a pártról Gyurcsány Ferenc volt kormányfő. Csiba Katalin és Heltai László, az LMP szóvivői emlékeztettek: a Demokratikus Koalíció elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: azzal, hogy az LMP részt vesz a választási eljárási törvény parlamenti vitájában, felvetődik a gyanú, hogy kifizették azzal, hogy eltörlik az ajánlócédula-gyűjtést, ami nagy problémákat okozott az LMP-nek. Gyurcsány Ferenc utalt arra is, hogy a Fidesz az előző választáson besegített az LMP-nek az ajánlószelvények összegyűjtésében. A párt szóvivői közleményükben valótlannak minősítették a volt miniszterelnök állításait és hozzátették: Gyurcsány Ferenc néhány nappal korábban még együtt akart működni az LMP-vel, amelyről most azt állítja, hogy a Fidesszel kötött szövetséget.

Nagy jelentőségűnek nevezte az Országgyűlés elnöke, hogy olyan szilárd és rendíthetetlen jellemű ember vezette a magyarságot államfőként, mint Mádl Ferenc. Kövér László a néhai köztársasági elnök emlékére rendezett konferencián úgy fogalmazott: Mádl Ferenc zsinórmértéket adott a lelkiismeretes munkához politikusként, egyetemi tanárként és akadémikusként egyaránt. A tavaly elhunyt Mádl Ferenc 2000 és 2005 között volt a Magyar Köztársaság elnöke.

Felmondott 200 dolgozójának komáromi gyárában a Nokia. László Zoltán a munkavállalói érdekképviselet vezetője azt mondta: az intézkedés a korábban bejelentett 2.300 fős leépítés utolsó szakasza.

Az uniós tagországok közül Magyarországon nőtt a legjobban az építőipar termelésének volumene júliusban. Az Eurostat adatai szerint miközben az unióban a szezonális tényezőket figyelembe véve átlagosan 0,2 százalékkal csökkent júliusban az ipari termelés az előző hónaphoz, és 6,1 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, addig Magyarországon 8,7, illetve 7,7 százalékos volt a növekedés.

Nem tartja jó megoldásnak a fordított áfa alkalmazását a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a Tej Terméktanács - közölte a szervezet ügyvezető igazgatója. Lukács László elmondta: a fordított áfa nem csökkenti az inflációs nyomást, így nem segít a magyar beszállítók helyzetén. Hozzátette: a Tej Terméktanács fenntartja azt a korábbi javaslatát, hogy a kormány soroljon át 5 százalékos adókulcs alá egyes alapvető élelmiszereket.