A kormány kérésére támogatja a parlamenti szavazás elhalasztását a költségvetési módosító javaslatokról a Fidesz - jelentette be a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. Az MSZP üdvözölte, míg a Jobbik megdöbbentőnek nevezte a döntést. Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetője azt mondta: a képviselőcsoport támogatja a kabinet javaslatát, annak érdekében, hogy ha a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval tervezett megállapodás ezt szükségessé teszi, változtatni lehessen a 2013-as büdzsén. Rogán Antal szólt arról is, hogy a parlament gazdasági bizottságának kellene megvizsgálnia az IMF-fel 2008-ban kötött szerződést, amelyet az Állami Számvevőszék augusztus végi jelentése szerint elhamarkodottan írtak alá.
Négy évre szól majd az előzetes választási feliratkozással létrejövő önkéntes választói névjegyzék, de rugalmas lesz - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár János elmondta, a 2013 szeptemberében induló feliratkozással a szavazók három voksolásra jelentkeznek majd be: az egyaránt 2014-ben tartandó országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választásra.
Az MSZP és a Jobbik is elutasítja a választási feliratkozás bevezetéséről szóló kormányzati terveket. Az MSZP új egyeztetést kezdeményez az indítványról, a Jobbik választókerületenként 200 aláírás összegyűjtését javasolja a jelöltséghez.
Elfogadta a családon belüli erőszak önálló bűncselekménnyé nyilvánítására irányuló népi kezdeményezést az Országgyűlés. A kérdést így a parlament napirendjére kell tűzni.
Több mint egymilliárd forintot csoportosít át az államosított kórházak dolgozóinak ez évi bérkompenzációjára a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint az állami fenntartásba átvett, költségvetési szervként működő fekvőbeteg-szakellátó intézményekben foglalkoztatottak bérrendezésére 1,1 milliárd forintot csoportosított át a kabinet.
Egy hónapon belül megkapja a tervezett szolnoki citromsavgyár felépítéséhez szükséges állami támogatást a kínai-magyar BBCA Szolnok Biokémiai Zrt. A kormány határozatának értelmében az állam legfeljebb 2,5 milliárd forintért, illetve a Magyar Fejlesztési Bank saját forrásait felhasználva maximum 49 százalékos mértékig szerez tulajdonrészt a vállalatban.
Összesen 8 milliárd 300 millió forintra nőhet a Magyar Állami Operaház jövő évi támogatása. Ezt L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára jelentette be a dalszínház évadnyitó társulati ülésén.
Önbevallást kell majd készítenie mindenkinek arról, hogy mennyi földje van - közölte a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ezzel véget ér a zsebszerződések időszaka, mert látható lesz, kik a valódi tulajdonosok.
Kiemelten ellenőrzi az import borászati termékeket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A szervezet közleménye emlékeztet arra, hogy az aszály miatt idén kevesebb lesz a szőlőtermés, ezért jelentősen csökken a bortermelés, emiatt pedig várhatóan több külföldi bor és must érkezik az országba.
Egységes rendvédelmi képzés indult Miskolcon, az új rendszerű szakképzésben 206 tűzoltó- és 1.688 rendőrjelölt vesz részt három rendészeti iskolában - közölte Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató. Hatala József országos rendőrfőkapitány azt hangsúlyozta, hogy az új, közös képzés eredményeként a rendvédelmi pályák átjárhatóvá válnak.
Bruttó 8 forinttal csökkenti a benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol. Sándor Dávid, a Portfolio.hu elemzője az InfoRádióban elmondta: a változtatással a 95-ös benzin átlagára 435-436 forintra, a gázolajé pedig 439-440 forintra csökken.
Több mint ezer gyógyszer ára változik október elsején, 726 patikaszer ára csökken. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője azt mondta: az árak mérséklődése a legnagyobb mértékben a koleszterinszint-csökkentőket érinti. Bidló Judit hozzátette: az árcsökkenés mellett 543 gyógyszernek átlagosan 4,5-5 százalékkal emelkedik a térítési díja.
Hatályon kívül helyezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak a frekvencia árverésen hozott januári határozatait a Fővárosi Törvényszék. A bíróság úgy ítélte meg, hogy a negyedik mobilszolgáltató jogszerűtlenül nyerte el a jogot a hálózat kiépítésére, valamint a három korábbi piaci szereplő is jogszerűtlenül szerzett akkor újabb frekvenciablokkokat.