Ertsei Katalin, az LMP képviselője a családon belüli erőszak büntetőjogi tényállássá minősítése kapcsán úgy látta, hogy a fideszes Varga István felszólalása nyomán látható felháborodás ijesztette meg a kormánypártokat, hogy aztán végül mégis támogassák a népi kezdeményezést.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere úgy vélte, hogy a családon belüli erőszak - bár az elnevezés nem helyes - több százezer embert és nem csak nőket érint az országban. A családon belüli erőszak elnevezés helyett pedig a kapcsolati- vagy az együtt élők közötti erőszakot javasolta a tárcavezető.
Balczó Zoltán, a Jobbik képviselője az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso által fölvetett föderális Európa terve ellen emelt szót. Mint monda: a lopakodó euródiktatúrának vége, a brüsszeli birodalomépítés nyílt szakaszába léptünk, a Jobbik pedig mindent megtesz azért, hogy Magyarország népszavazással döntsön minden ezzel kapcsolatos kérdésről.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára válaszában úgy látta: elindult egy vita, amelyben mindenkinek joga van elmondani véleményét. Fontos, hogy az unió megtalálja a megfelelő választ a jelenlegi válságos helyzetre, mivel a kormány a közösség kereteiben képzeli el Magyarország jövőjét. A José Manuel Barroso által javasolt "nemzetállamok föderációját" azonban az államtitkár is nehezen értelmezhető szóösszetételnek gondolta.
Az MSZP-s Lukács Zoltán úgy vélte, hogy a kormány politikája gazdaságpolitikai értelemben már régóta kiszámíthatatlan, ám a baltás gyilkos átadása és az ezzel kapcsolatos információk alapján már beszámíthatatlan is.
Cséfalvai Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára válaszában a szocialisták által kötött IMF-szerződést kritizálta, és ismét hangsúlyozta, hogy a kormány szerint pusztán védőhálóra van szüksége az országnak.
Lukács Tamás a KDNP részéről a családon belüli erőszak témaköre kapcsán tartotta elfogadhatatlannak a kiszolgáltatottak bántalmazását, és sajnálatosnak tartotta, hogy a kriminológiai intézet és a KSH sem szolgáltat megfelelő adatokat a témában.
Soltész Miklós államtitkár válaszában szintén elutasította az erőszak minden formáját és felsorolta a kormány több gyermek- és család-védelmi intézkedését.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a 2008-as IMF-megállapodást és az ezt követő radikális megszorításokat kritizálta, és hangsúlyozta: a munkanélküliség nem csökkent, az államadósság pedig nőtt a szerződés és a hozzá kapcsolódó gazdaságpolitika nyomán.