Rogán: Meg kell próbálni megvédeni a bevételi intézkedéseket

Infostart
2012. szeptember 13. 10:06
A munkavédelmi akcióterv finanszírozását minden körülmények között biztosítania kell a kormánynak, mondta a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Rogán Antal szerint nem érdemes teljes egészében elvetni a jegybankra kivetett tranzakciós adó ötletét.

A Fidesz frakciója azt kéri a kormánytól, hogy a munkahelyvédelmi akciótervet maradéktalanul valósítsa meg. A finanszírozást biztosítani kell, akkor is, ha ennek tervezett elemeit esetleg ki kell cserélni - mondta Rogán Antal az InfoRádió Aréna című műsorában. A frakcióvezető hozzátette: erről a kormány tehet javaslatot.

Arról lehet vitatkozni, hogy szabad-e kivetni adót a jegybank pénzügyi műveleteire, de az vitathatatlan, hogy 2013-ban ez az adóbevétel befolyna, legfeljebb 2014 a kérdéses - fejtette ki a fideszes politikus.

Ha a kormány ki akarja váltani a jegybankra kivetett tranzakciós adót, akkor valami mással ezt megteheti, de a frakció ragaszkodni fog az akcióterv maradéktalan megvalósításához - emelte ki a frakcióvezető, aki szerint meg kell próbálni megvédeni a júliusban hozott bevételi intézkedéseket.

Rogán Antal közölte: a jegybankra kivetett adót továbbra is olyan ötletnek tartja, amelyen "érdemes gondolkodni", bár lehet, hogy csökkenteni kell a mértékét vagy szűkíteni a körét. Bizonyára vannak a költségvetés kiadási oldalán olyan beruházások, amelyeket végig kell gondolni - tette hozzá.

A munkahelyvédelmi terv részleteiben várható esetleges változásokat firtató felvetésre elmondta, megfogalmazódtak "finomítási" javaslatok a frakcióban például a kisadózókkal kapcsolatban, akiknek 2013-tól minden adót és járulékot kiváltana egy havi 50 ezer forintos kisadó. Esetükben az az indítvány merült fel, hogy korlátozott mértékben lehetőségük legyen valamilyen költségelszámolásra - emelte ki a frakcióvezető.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Rogán Antal
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást