Kevesebb bankadó-bevételre számíthat az állam - lapszemle

Infostart
2012. szeptember 10. 07:33
Kevesebb bankadó-bevételre számíthat az állam - írta hétfői számában a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint szétválasztanák az általános és a középiskolai tanárok képzését 2013 őszétől.

A Népszabadság arról ír, hogy kevesebb bankadó-bevételre számíthat az állam. Idén a büdzsében tervezett 187 milliárd forint helyett legfeljebb 76 milliárd forint folyik be. A bankadóból várt éves bevételből július végéig 6,4 milliárd forint jelent meg a büdzsében, de a nemzetgazdasági minisztérium már év elején számolt a kieséssel. A tárcánál azt közölték a lappal a kieső bevétel pótlására vonatkozóan, hogy a beépített tartalékoknak köszönhetően a 2012. évi költségvetési hiánycél ezzel együtt is tartható.

Felmenő rendszerben szétválasztanák az általános és a középiskolai tanárok képzését 2013 őszétől, hangsúlyosabb szerepet adnának a szakmai gyakorlatnak és visszahoznák a rendszerbe az osztatlan képzést - írja a Magyar Nemzet. Az előterjesztést szeptember 12-ig lehet véleményezni - írta a lap, hozzátéve, hogy a dokumentum szerint a tanárképzés megújításánál kiemelt szempont a köznevelési igények erőteljesebb figyelembe vétele, a munkaerő-piaci követelményeknek való megfelelés és a tanár nemzetstratégiai szerepének megerősítése.

Az Index arról készített összeállítást, hogy milyennek látják Budapestet Hollywoodban. Gyakori eset, hogy a leleményes forgatókönyvírók ide tervezik egy film vagy sorozat történetének helyszínét, de végül nem Magyarországra utaznak a forgatáshoz. Főleg akciós mozgóképek azok, amik nálunk játszódnak, de nem itt készülnek. A távolból pedig könnyen megeshet, hogy fővárosunk Erdélytől délre vagy az osztrák határtól pár percre fekszik. Budapest filmes jelenléte három kategóriába esik: nagy ritkán saját magát alakíthatja, mint mondjuk az Én, a kém esetében, legtöbbször más városok bőrébe bújik, ahogy a Die Hard 5. részében, amelyben a magyar főváros Moszkvát alakította, és vannak az itt játszódó, de nem itt készült filmek.

Már a héten a belügyminiszter asztalára kerülhet a Budapesti Rendőr-főkapitányság átszervezéséről szóló előterjesztés, ennek jóváhagyása és végrehajtása után pedig még ősszel lezárulhat a szervezet januárban indított átalakulása - értesült a Magyar Nemzet. Pintér Sándor belügyminiszter tavaly ősszel írta elő minden rendvédelmi vezetőnek, hogy értékelje az általa irányított szerv munkáját, működését, majd tegyen javaslatot az általa indokoltnak tartott esetleges változtatásokra és személycserékre. A cikk szerint Hatala József országos rendőrfőkapitány már V. László vállalkozó és a vele törvénysértő kapcsolatban álló főrendőrök lebukása előtt egy hónappal javaslatot tett az átalakításra, arról pedig már januárban döntöttek, hogy megszüntetik a Nemzeti Nyomozó Iroda és a BRFK párhuzamosan működő egységeit.

Megoszlanak a vélemények a bírók nyugdíjazására vonatkozó tervezetről - közli a Népszabadság. A lap szerint mintegy 150 bíró fordult a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, mert súlyosan diszkriminatívnak tartják, hogy életkor szerint különböztessenek meg ugyanazon foglalkozási csoporton belül embereket. Az érintettek álláspontja szerint a beadványokat nem érdemes visszavonni, mert bár a nyugdíjkorhatár a bírók körében egységesen 65 év lesz, változatlanul aggályos, hogy például az alkotmánybírók vagy a kormánytisztviselők esetében miért hetven év a felső korhatár. A cikk újabb kötelezettségszegési eljárást valószínűsít annak kapcsán, hogy 62 év felett senki sem lehetne bírósági vezető, tehát az utolsó három évét mindenki csak beosztottként dolgozhatná végig.

Az Index arról ír, hogy a Curiosity szonda sikeresen leszállt a Marson, fantasztikus képeket küld, és egyedülálló tudományos munkát végez. A NASA tervei szerint húsz év múlva ember léphet a vörös bolygó felszínére, ami a Holdra szállás óta az űrkutatás legnagyobb eredménye lesz. A probléma az, hogy ezt már túl régóta halljuk, a Wired gyűjtése szerint az elmúlt hatvan évben több mint ezer, részletesen kidolgozott terv készült a Mars-utazás megvalósítására különféle űrügynökségeknél. Aztán egyikből sem lett semmi.

Változni fognak a rezsidíjak, de még nem tudni, merre indul a kormány - írja a Portfolio. A miniszterelnök a közműszolgáltatások nonprofit alapúvá alakításáról számolt be, miközben a Magyar Energia Hivatal elnöke korábban egy olyan előterjesztésről beszélt, ami szerint a lakossági tarifákat az elfogyasztott mennyiségtől függően sávossá alakítanák. A portál szerint már az idei fűtési szezonban, január elsejétől léphet életbe az új metódus, amelyben az átlag alatt fogyasztók számára akár csökkenhet is a tarifa, az átlagos mennyiséget fogyasztók számára nem hozna árváltozást, míg az átlag feletti felhasználókat akár a szabadpiacra kényszerítene az új rendszer.

Pénzcentrum arról ír, hogy a magyarok továbbra is a legolcsóbb bankszámlát keresik. A portál a 10 legnagyobb bank ajánlatait hasonlította össze egy 90 ezer forintos nettó jövedelmű ügyfél esetében. Az átlag magyar még mindig csak annyit tud tenni, hogy egyben kiveszi a fizetését és szépen sárga csekken befizeti, nekik keresték a legjobb számlacsomagot. Választáskor fontos szempont lehet, hogy milyen bankfiók van a lakhelyünk közelében, ahol ingyenes az ATM használat. Az ilyen és ehhez hasonló feltételek alapján az FHB Bank kerül ki nyertesen az összehasonlításból.

Három új divatmárka nyit üzletet hamarosan Budapesten - számolt be a Napi Gazdaság. Az Inditex csoporthoz tartozó Massimo Dutti heteken belül megnyitja első üzletét a Deák Ferenc utcában. Szeptember végén, közel egy időben két exkluzív márka is nyit az Andrássy úton: a Moncler és a North Face. Előbbinek ez lesz első kelet-európai boltja.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást