Weinhardt Attila: Új ajtót nyitott Orbán Viktor

Infostart
2012. szeptember 6. 18:19
Súlyosbodhat a konfliktus a kormány és a Nemzetközi Valutaalap között, mert a kabinetnek a választásokhoz közeledve nem érdeke népszerűtlen intézkedéseket hozni - mondta Weinhardt Attila, a Portfolio.hu elemzője, miután a miniszterelnök kijelentette, hogy a sajtóból megismert feltételek mellett nem kell a biztonsági, pénzügyi garancia az IMF-től és az Európai Uniótól.

Elképzelhető, hogy a nemzetközi szervezetek elvárásai nem ennyire konkrétak, mint ahogy az a sajtóban megjelent, hanem inkább csak az irányokat rögzítette az IMF - reagált az InfoRádiónak a Portfolio.hu elemzője a Magyar Nemzet értesülésére.

Bár Orbán Viktor nemet mondott az állítólagos követeléseknek, új ajtót nyitott azzal, hogy a kormány egy alternatív tárgyalási forgatókönyvet dolgoz ki az egyeztetések megszakadásának elkerülése érdekében - tette hozzá Weinhardt Attila, aki szerint az eddig gondoltnál még kisebb az esélye a megállapodásnak, annak meg főleg, hogy ha mégis megegyezik a kormány a nemzetközi szervezetekkel, az gyorsan fog zajlani.

Segítene jobban megítélni a helyzetet, ha a közvélemény tudná, mik az elvárások - hangsúlyozta az elemző, aki úgy véli, ahogy közeledünk a választások felé, úgy egyre kevésbé állhat a kormány érdekében, hogy népszerűtlen intézkedéseket hozzon.

Nincsenek diktátumok

Az Index szerint az IMF-EU kormányhoz intézett július végi levelében kevés a konkrét előírás, nincs szó például a nyugdíjakról, a nyugdíjkorhatárról és az értékalapú ingatlanadóról.

Szó van viszont olyan intézkedésekről, illetve intézkedések visszavonásáról, amelyeket az EU és az IMF már többször sürgettek. Ilyen a jegybankot sújtó tranzakciós adó eltörlése, a banki különadó és a telekomadó kivezetése, az Alkotmánybíróság költségvetési kérdéseket érintő hatáskörének visszaállítása.

A levél végén szerepel az is: a dokumentum egy előzetes listának tekinthető, egy hitelprogram konkrét feltételei új információk és a tárgyalások függvényében változhatnak - olvasható az Index cikkében.

Nem pontos a lista

Nem pontos az a lista, amely a magyar sajtóban megjelent és állítólag azokat a feltételeket tartalmazza, amelyek teljesítése fejében a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió hajlandó lenne megállapodni Magyarországgal - értesült egy név nélkül nyilatkozó uniós forrástól csütörtökön az MTI.

"A lista nem tükrözi pontosan a megtárgyalt kérdéseket. Más szavakkal: a listán szereplő reformok egy része szóba sem került, más része pedig nem úgy került szóba, ahogy az a sajtóban megjelent" - tudatta az MTI-vel egy uniós forrás.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást