Továbbképzési rendszer könyvelőknek

InfoRádió / MTI
2012. szeptember 2. 07:39
Elektronikus továbbképzési rendszert vezetne be a könyvelők számára a Nemzetgazdasági Minisztérium. A tárca hangsúlyozta: a szakmai szervezetek bevonásával a tárca már előkészítette a szabályozások átalakítását.

Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a héten arra hívta fel a figyelmet, hogy csaknem 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Mint mondta: akik ezt nem tudják bizonyítani azokat a tárca törli a nyilvántartásból. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete egyetért a könyvelői szakmai tisztulásával, de jelezték: szeretnék elérni, hogy a rendszer ésszerűen szűrjön. Felhívták a figyelmet arra, hogy az oktatáson való részvétel alól felmentést kizárólag az kaphat, aki a továbbképzés elmulasztásakor sem dolgozott könyvelőként. Ezért javasolták, hogy a feltételek között szerepeljen az oktatás pótlási lehetősége is.