Az MSZP a választási feliratkozás ötletét bírálja

InfoRádió / MTI
2012. szeptember 1. 16:35
Az MSZP szerint a választási feliratkozás bevezetésével a Fidesz kiírná Magyarországot a jogállamok sorából, ezért arra kérik a kormánypártot, hogy végleg vesse el az előzetes regisztráció gondolatát.

Molnár Zsolt szocialista parlamenti képviselő azt mondta: a Fidesz elképzelése milliókat rekesztene ki a választásokból, ezért ellentétes az emberek érdekeivel, a józan ésszel és a közjóval, továbbá jogi és erkölcsi szempontból is védhetetlen.

Emlékeztetett arra, hogy a feliratkozásról a választási szakértők, Sólyom László volt államfő és a Velencei Bizottság is rossz véleménnyel volt, és egy felmérés szerint a regisztrációval a magyarok 70 százaléka nem ért egyet. A szocialista politikus megerősítette, hogy pártja mindenféleképpen indul a következő országgyűlési választásokon,