eur:
394.34
usd:
370.17
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

MSZP: Kudarcba fulladt az elszámoltatás

Az MSZP szóvivője szerint az elszámoltatás kudarcba fulladt, miután a Budai Gyula által vizsgált több mint ezernégyszáz ügy közül egy sem végződött elmarasztaló ítélettel.

Török Zsolt közleményében arra reagált, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János a kormány nevében eredményesnek minősítette a 2002 és 2010 közötti kormányzati időszakot érintő elszámoltatás feltáró munkáját. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos - akit augusztus 31-i hatállyal mentettek fel e tisztségéből, de a vidékfejlesztési tárca államtitkára marad - a sajtótájékoztatón azt mondta: 2010 novembere és idén augusztus között 1442 ügyet vizsgált, 61 esetben tett büntetőfeljelentést, ebből 30 ügyben folyik a nyomozás, és 7 ügyben történt vádelemelés.

Az MSZP szóvivője azt közölte: a több mint ezernégyszáz ügyből egy sem végződött elmarasztaló ítélettel, "az ügyészség bűncselekmény hiányában sorra dobja vissza a megrendelt eljárásokat", és több megvádolt szocialista politikusról is kiderült már, hogy ártatlan.

Szerinte Budai Gyula "menekül a kudarcba fulladt elszámoltatások miatt, Lázár János Hódmezővásárhely brutális eladósítása után pedig most porondmesterként próbálja sikeresnek beállítani a Budai-lufik pukkanását".

Címlapról ajánljuk
Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.

Hamarosan újra kinyithat a történelmi budai gyógyfürdő

A török hódoltság idején épült Király gyógyfürdőt a világjárvány idején zártak be, felújítását Őrsi Gergely kezdeményezte. A II. kerület polgármestere az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy a többszereplős összefogás eredményeként sikerül olyan konstrukciót kidolgozni és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat.
VIDEÓ
Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Már ma jöhet Amerika nagy segélye Ukrajnának, atomjaira robbantották az orosz légvédelmi rendszereket – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának elnöke bejelentette, hogy a nap folyamán benyújtásra kerülnek azok a törvényjavaslatok, amelyek Ukrajna, Izrael és az Indo-csendes-óceáni régió támogatását célozzák - tudósított a Sky News. A hírek szerint egy Sz-400-as rakétarendszer is súlyos károkat szenvedett a tegnap éjjeli, Krím elleni ukrán támadás során – derül ki ez több, ukrajnai háborús közösségi médiaportál által megosztott fotóból. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×