Martonyi: Oda kell figyelni a külföldi hatásokra

InfoRádió / MTI
2012. augusztus 27. 09:10
A külügyminiszter szerint már a törvényjavaslatok megalkotása közben is figyelni kell azok esetleges külföldi hatásaira. Martonyi János a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: sok problémát meg lehet előzni azzal, ha a külföldön dolgozó magyar nagykövetek odafigyelnek arra, hogy várhatóan milyen lesz egy még készülőben lévő magyarországi törvény nemzetközi hatása.

A magyar diplomácia irányítója ugyanakkor azt is hangsúlyozta: az elmúlt két év magyarországi változásai hihetetlen nagy mértékűek és gyorsak voltak, ezért lehetetlen lett volna azt kívánni, hogy előre megmagyarázzanak olyan törvényeket, amelyek tartalmát és célját nem is ismerhették teljesen, hiszen sokszor még az utolsó pillanatok módosításai is formázták a jogszabályok szövegét.

Továbbra is alapvető fontosságúnak nevezte az IMF-fel és az unióval tervezett megállapodás megkötését Magyarország számára a külügyminiszter. Martonyi János az esetleg alternatívákról, így például törökországi vagy azerbajdzsáni államkötvény-kibocsátásokról azt mondta: ezek nem alternatívák, az országnak szüksége van a megegyezésre a nemzetközi valutalappal.

Egyben úgy vélte: az alapvetően elővigyázatossági megállapodást Magyarország meg fogja kötni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyéb finanszírozási lehetőségek - legyenek azok akár keleten, akár nyugaton - természetesen továbbra is élnek.