eur:
395.45
usd:
372.1
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Az MSZP a munkahelyvédelmi tervet kritizálta

Az MSZP szerint a kormánynak inkább a valóságot kellene bemutatnia a munkahelyvédelmi akcióterv kapcsán.

Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke, az MSZP alelnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy költségesebb lett az iskolai oktatás, szinte lehetetlenné vált a hátrányos helyzetűek felsőoktatásba jutása, a pályakezdőket pedig arra ösztönzi a bérrendszer, hogy ne maradjanak az országban.

A szocialista politikus bírálta, hogy mindeközben a munkavédelmi tervről szóló kiadványban az olvasható, megvédik a munkahelyeket és mértékadó módon növelik a minimálbért.

"A kérdés felmerül, szabad-e úgy hazudni, hogy azt a mások által befizetett adóforintokkal teszi meg akárki?" - vetette fel Gúr Nándor. Hozzátette, hogy ítélkezni nem akar, de szerinte kérdéses, hogy nem bűncselekményről van-e szó?

Az MSZP alelnöke kifogásolta, hogy a devizahitelesek kimentése azokról szólt, akiknek egyébként volt 10-20-50 millió forintjuk, a rezsiköltségek befagyasztása pedig nem vonatkozott a benzinárakra, noha sokaknak a gépjármű szükséges a munkába járáshoz.

A minimálbér bruttó összegének emelése a munkáltatóknak jelent többletjárulékot, a munkavállalók számára nincs haszna, ráadásul vásárlóértéken 15 százalékkal kevesebbet ér - mondta.

Gúr Nándor a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről azt vetette fel, hogy mintegy egymillió embert megfosztottak a juttatástól, és helyette ellátást kapnak, amelyre nem kell garanciát vállalni.

Az államadósság csökkentésével összefüggésben úgy vélte: csaknem 3000 milliárd forintot "koboztak el" az emberektől, és ha ennek felét adósságcsökkentésre fordították, akkor a hiánynak 6-8 százalékkal kevesebbnek kellene lennie, a különbség azonban alig mérhető.

Az ellenzéki politikus kijelentette: pártja arra készül, hogy csak olyan vállalásokat tegyen, amelyekkel helyt tud állni a 2014-es választások után, és kiváltképp a rászorult, magukért tenni akaró embereken segítene, méltányosan, a szolidaritás jegyében.

Címlapról ajánljuk
Két spanyol csapat is bejuthat most az elődöntőbe

BL élőben
Két spanyol csapat is bejuthat most az elődöntőbe

Mind a két spanyol csapat is egygólos előnyről kezdi a visszavágót a BL-negyeddöntőben, hat napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon, a metropolitanóban 2-1-re a Borussia Dortmundot. A mai két párból továbbjutók egymás ellen játszanak majd az elődöntőben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Irán még durvább támadással fenyegetőzik, Izrael megtorlást tervez - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Irán még durvább támadással fenyegetőzik, Izrael megtorlást tervez - Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden

Izrael ellencsapásra készül Iránnal szemben, azonban jó esély van rá, hogy ez nem közvetlenül a perzsa állam területét veszi majd célba. Az Egyesült Államok közben nyomást gyakorol a zsidó államra, azzal a céllal, hogy ne legyen további eszkaláció. A Hamász visszadobta az összes izraeli előterjesztést a túsztárgyalások során és még nehezebben teljesíthető követeléseket fogalmazott meg. Irán bejelentette: ha Izrael támad, elsöprő és azonnali megtorlással fognak válaszolni. Híreink az izraeli-iráni konfliktusról kedden.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×