Mintegy 100 ezer ember jutott üdülési lehetőséghez az idén az Erzsébet program keretében

InfoRádió / MTI
2012. augusztus 25. 17:40
A Nemzeti Üdülési Szolgálat számításai szerint 2012-ben mintegy 100 ezer ember jutott üdülési lehetőséghez az Erzsébet-program keretében - jelentette be Guller Zoltán, a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezető igazgatója.

Ennek emlékére az üdülési szolgálat úgy döntött, hogy 100 ezer facsemetét ültetnek el a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a Vidékfejlesztési Minisztérium által kijelölt állami földterületen, amelyet Erzsébet-ligetnek neveznek majd el. Az erdő telepítését a Pest megyei Taksonyban 10 hektárnyi területen hamarosan megkezdik.

Guller Zoltán hozzátette: minden évben annyi facsemetét ültetnek majd el, ahány embert eljuttattak üdülni.