Az LMP a strasbourgi bírósághoz fordul

InfoRádió / MTI
2012. augusztus 11. 16:30
A strasbourgi bírósághoz fordul az állam ünnepi területfoglalásai miatt az LMP. A párt szerint az állam korlátozta a gyülekezési jogukat azzal, hogy az idén március 15-én szinte valamennyi alkalmas fővárosi helyszínt lefoglalta.

Szabó Tímea frakcióvezető-helyettes emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Törvényszék néhány nappal ezelőtti végzésében igazat adott az LMP-nek, és megállapította, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság területfoglalást elutasító határozata törvénysértő volt, és ezzel súlyosan sérült az LMP gyülekezési joga. Az ellenzéki párt a jövő héten juttatja el beadványát a strasbourgi bírósághoz, amelynek döntésére valószínűleg éveket kell várni.