A Népszabadság szerint nem csak környezetvédelmi érdekekből ellenzi a szakminisztérium a most állami és önkormányzati területen működő Győr-Pér légikikötő leszállópályájának meghosszabbítását. A tárca - ha nem is nyilvánosan - inkább azt szorgalmazza, hogy az onnan 300 méterre található magáningatlanon engedélyezzék a hatóságok a repülőtér fejlesztését.
Csillapodik az offshore-láz - olvasható a Magyar Nemzetben, mivel egyre kevesebben kezdenek offshore cég alapításába. Üzletemberek százai keresnek más lehetőséget, szaporodnak viszont a külföldiek által Magyarországon megnyitott leányvállalatok.
Az MSZP stratégiai elemzői szerint komoly versenyhátrányt jelent a pártnak, hogy meglehetősen alacsony a támogatottsága a fiatalok körében - írja szintén a Magyar Nemzet. Úgy vélik, hogy az MSZP-nek elsősorban stílusban és imázsban kell versenyképesebbé válnia e korosztályban, ezért modernizálják a webes felületeken való megjelenésüket, javítják a közösségi oldalakon való szereplésüket, és formálják Mesterházy Attila pártelnök karakterét is.
Az Index szerint a drónok az amerikai elnök adu ászai a terroristák ellen. Washingtonnak ugyanis 140-szer annyi pilóta nélküli repülője van, mint tíz éve. A modern hadviselést átformáló gépeket szívesen vetik be Jemenben, Afganisztánban, Pakisztánban és Szomáliában is.
A Portfolio.hu-n arról olvashatnak, hogy nem sikerült megállapodásra jutniuk a norvég olajmunkásoknak, így egyre nagyobb a veszélye, hogy akár az ország olajkitermelésének egésze is leállhat napokon belül. A piaci szereplők arra várnak, hogy a kormány közbeavatkozzon és rendelje el a munkálatok folytatását, elkerülve a nagyobb károkat.
Nyáron a forgalomhoz képest többen, de európai összehasonlításban még mindig viszonylag kevesen bliccelnek a magyar autópályákon - derítette ki a Napi Gazdaság. A matrica nélkül közlekedők aránya egyébként folyamatosan csökken. A témáról bővebben a 9 óra után kezdődő Üzleti Reggeli című műsorunkban hallhatnak.
A Napi Gazdaság annak okait keresi, hogy miután márciusban nőtt, áprilisra miért csökkent a magyarországi kiskereskedelmi forgalom. Az adatok alapján ugyanis komoly kihívást jelent az elemzők számára a várható forgalom kiszámítása.
A Portfolio.hu-n arról olvashatnak, hogy több olyan devizapárt is találni, melyről a piaci szereplők úgy tartják, hogy szoros kapcsolatban mozognak együtt az olaj vagy egyéb nyersanyagok árfolyamaival. Ilyennek tekinthetők a kanadai dollár, vagy az ausztrál dollár, miközben a Business Insider összeállítása szerint az utóbbi időszak tapasztalatai alapján talán indokolatlanul marad le a felsorolásból az euró.
A Pénzcentrum.hu folytatta a biztonságos bankkártyahasználatról szóló cikksorozatot, amelynek második részében körüljárták az érintés nélküli fizetés technikai hátterét, a PIN kód titkait, és ahhoz is adnak tippeket, hogy hogyan használják okosan kártyájukat a nyaralás alatt, és mire figyeljenek, ha online vásárolnak.
Hanganyag: Sigmond Árpád