A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adó bevezetéséről tart hétfőn zárószavazást az Országgyűlés. A parlament rendkívüli nyári ülésszaka a jövő héten ér véget, csütörtökön szavaznak majd a 2013-as költségvetés fő számairól is. A képviselők összesen huszonhét előterjesztést fogadhatnak el, az elsők között a pénzügyi tranzakciós illetéket. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt mondta: az illeték biztosít költségvetési forrásokat a kormány 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi akciótervéhez és az illetéket a Magyar Nemzeti Banknak is meg kell fizetnie. Hétfőn szavaz a parlament a biztosítási adóról is, amely a baleseti adót, a biztosítókat terhelő pénzügyi intézményi különadót és a tűzvédelmi hozzájárulást válthatja ki.
Átfogó vizsgálatot indított a közfoglalkoztatottak jogainak tiszteletben tartásáért az alapvető jogok biztosa. Szabó Máté szerint nem elegendő az önkormányzatok jóindulata, az érintettek jogait törvényekben kell szavatolni, a hatóságoknak pedig ellenőrizniük azok betartását. Emlékeztetett: a közfoglalkoztatás a Munka Törvénykönyvének számos rendelkezésétől eltérő, sajátos jogviszony, amely jelenleg szorosan összekapcsolódik a szociális támogatások folyósításával. A Belügyminisztérium közölte: mindenben segítik az ombudsmani vizsgálatot, mert AZ segíthet eloszlatni a közfoglalkoztatás körüli tévhiteket.
Az MSZP szerint az oktatás teljes területén káoszt okoztak a kormány elmúlt két évi változtatásai. Kunhalmi Ágnes, az ellenzéki párt elnökségi tagja úgy vélte: a kabinet a többi között semmibe veszi a felvételizőket azzal, hogy az Alkotmánybíróság kifogásait figyelmen kívül hagyva, az alaptörvénnyel ellentétesnek minősített kormányrendelettel teljesen megegyező módon kívánja törvényi erőre emelni a hallgatók röghöz kötését.
Azonnali cselekvési tervet vár a kormánytól az LMP a klímaváltozás Kárpát-medencei hatásainak mérséklésére. Csiba Katalin, az ellenzéki párt szóvivője emlékeztetett: jelenleg nyáron az 1990-es évekhez képest 4-5 fokkal melegebb az átlaghőmérséklet és fokozatosan eltűnnek majd az átmeneti évszakok. Hozzátette: a klímaváltozás hatásai az emberi egészségre is ártalmasak lehetnek.
A német külügyminiszter szerint Romániában sérülhetnek az alapvető uniós értékek a belpolitikai konfliktusok miatt. Guido Westerwelle egy lapinterjúban azt mondta: ez akár megkérdőjelezheti az ország román uniós integrációjának lezárását is. Előzőleg Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára arra kérte a Velencei Bizottság egyik szakértői testületét, hogy vizsgálja meg, összhangban állnak-e a jogállamisággal és a demokratikus elvekkel a legutóbbi romániai fejlemények. A bukaresti törvényhozás a kormányzó Szociál-liberális Szövetség kezdeményezésére pénteken függesztette fel tisztségéből Traian Basescu államfőt, akinek leváltásáról a július 29-ére kitűzött népszavazáson döntenek majd az állampolgárok.
Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának egyik tagja szerint csak jövőre alakulhat meg a közös és egységes európai bankfelügyelet. A német Jörg Asmussen azt mondta: a feladattal az EKB-t bízzák meg, de ezt a hatáskörét szigorúan el kell majd választani a pénzügypolitikai megbízatásától. Az Európai Unió állam- és kormányfői június végi csúcsértekezletükön állapodtak meg a bankfelügyelet egységesítésében. Az egységes bankfelügyelet mielőbbi megalakulása azért fontos, mert a rászoruló euróövezeti bankok csak az új intézmény ellenőrzésével kaphatnak majd közvetlenül hitelt tőkefeltöltésre az euróövezeti mentőalapokból.
Oroszország déli részén gondatlanság gyanúja miatt indított büntetőeljárást az ügyészségi nyomozó-hivatal az áradások tömeges halálesetei miatt. A krasznodari árvízben eddig 152-en vesztették életüket. Az orosz államfő hétfőre országos gyásznapot rendelt el, illetve kezdeményezte annak kivizsgálását, hogy a hatóságok időben figyelmeztették-e a helyi lakosokat a várható katasztrófára. Vlagyimir Putyin a krasznodari víztározó ellenőrzésére is utasítást adott, mert egyes források szerint az árvizet a Krimszk melletti tározóból leengedett víz idézte elő. Vízügyi szakemberek ugyanakkor kizártnak tartják, hogy a tározókból zúdult volna a víz a Fekete-tenger melléki településekre.