Ab: alkotmányellenes a hallgatói szerződésről szóló kormányrendelet

InfoRádió / MTI
2012. július 3. 17:37
Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) kedden az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg - tájékoztatta Sereg András sajtófőnök az MTI-t .

A testületnél az alapvető jogok biztosa kezdeményezte a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény egyes rendelkezéseinek, továbbá a 2012. augusztus elsején hatályba lépő, az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló kormányrendelet megsemmisítését.

A törvény kifogásolt szabályai felhatalmazzák a kormányt arra, hogy rendeletben határozza meg a hallgatói szerződésekre vonatkozó szabályokat. A kormányrendelet ennek megfelelően részletesen rendelkezik a hallgatói szerződések tartalmáról, a felek jogairól és kötelezettségeiről, valamint a szerződés megsértésének következményeiről. A szabályozás szerint az ösztöndíjas hallgatók az oklevél megszerzését követően kötelesek húsz éven belül a tanulmányi idő kétszeresének megfelelő időtartamban hazai munkaviszonyt létesíteni és fenntartani.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hallgatói szerződések szabályozása közvetlen hatással van az érintett hallgatók felsőoktatásban való részvételhez fűződő jogára, és a felsőoktatás állami támogatásának is lényeges elemét jelenti. A testület kifejtette azt is, hogy a hazai munkaviszonyra kötelezés közvetlenül érinti a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő jogot, ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogot is. Mindezt az Ab szerint törvényben kell meghatározni, ezért az Alkotmánybíróság a kormányrendeleti szabályozásra adott törvényi felhatalmazást, és az annak alapján alkotott kormányrendeletet megsemmisítette. Így a kormányrendelet nem lép hatályba.

A határozathoz Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolást, Balsai István, Lenkovics Barnabás, Pokol Béla, Szalay Péter és Szívós Mária alkotmánybírók pedig különvéleményt csatoltak.

A HÖOK üdvözli a döntést


A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) üdvözli az Alkotmánybíróság (Ab) keddi döntését, amellyel alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet - mondta Nagy Dávid, a HÖOK elnöke a döntést kommentálva az MTI-nek.

A hallgatói szervezet vezetője felidézte, hogy Szabó Máté ombudsman az ő kérésükre fordult Alkotmánybírósághoz ebben a kérdésben.

Nagy Dávid megjegyezte: ha az oktatási államtitkárság már korábban is hallgatott volna rájuk, ezt a procedúrát elkerülhette volna.

A kormány tiszteletben tartja

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményben reagált, e szerint a kormány tiszteletben tartja a döntést. A szaktárca közleményében kiemelte: ennek megfelelően módosul majd - az eredeti célokat követve, és az Ab határozatát figyelembe véve - a felsőoktatásról szóló törvény.

Felidézték, hogy a kormány januárban fogadta el a hallgatói szerződésről szóló kormányrendeletet, amely az ösztöndíjban, illetve részösztöndíjban részesülő hallgatókkal megkötendő szerződés részletes szabályait tartalmazta. A hallgatói szerződés célja, hogy biztosítsa az adófizetők pénzéből folytatott tanulmányok megtérülését a társadalomnak - írták.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Windisch Judit összefoglalója
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos szövetségének elnöke
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást