Több ponton is szűkítette a parlament hétfőn az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének hatáskörét, átadva annak egy részét az Országos Bírói Tanácsnak (OBT). Így például a jövőben nem az OBH vezetőjének, hanem az OBT-nek a joga lesz, hogy kivételesen indokolt esetben elrendelje a társadalom széles körét érintő vagy a közérdek szempontjából kiemelkedő jelentőségű ügyek soron kívüli intézését. Változás az is, hogy az OBH-elnök mégsem marad hivatalban akkor, ha a megbízatása lejárt ugyan, de az Országgyűlés nem választott új vezetőt.
A parlament 249 igen, 2 nem szavazat és 77 tartózkodás mellett fogadta el a bírákról, valamint a bíróságokról szóló törvények kétharmados többséget igénylő módosítását, amelyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter azután terjesztett az Országgyűlés elé, hogy a Velencei Bizottság több kifogást is megfogalmazott a jogszabályokkal kapcsolatban.