Parragh László csődhalmaznak nevezte a jelenlegi szakképzési modellt a Népszabadságnak adott interjújában. Az iparkamara elnöke szerint száz beiratkozónak csak egyharmada helyezkedik el a szakmájában, de vannak olyan szakmák, ahol ez az arány mindössze egy-két százalék.
Szerinte azon lehet vitatkozni, hogy az út, amelyet most Magyarország választott, helyes-e, vagy sem, de a régit jónak nevezni óriási szakmai tévedés. Azt mondta: erős egzisztenciális kötődések vannak ma a szakképzés rendszerében, s ezek sok ember álláspontját határozzák meg.
Az Egymásért alapítványon keresztüli pénzlenyúló "hálózat" nem működhetett volna a polgári elhárítás akkori vezetőinek jóváhagyása és a nagypolitika tudta nélkül - a Magyar Nemzet szerint erről vallott Földesi-Szabó László, az alapítvány csempészet és sikkasztás vádjával 2010 decemberében első fokon hétéves szabadságvesztésre ítélt volt vezetője.
A lap pénteki számában ismertette: a Hír Tv Célpont című műsorának birtokába jutott és pénteken bemutatandó, államtitokká nem minősített dokumentumok tanúsága szerint az egykori rendőrtiszt azt vallotta, hogy Jakubinyi Róbert volt az alapítvány ötletgazdája. Hozzátették: Jakubinyiék azt kérték pénzért cserébe a titkosszolgálat vezetőitől, hogy simítsák el a számukra fontos büntetőügyüket, vagy például érjék el, hogy egy vidéki vámügynökség ne szűnjön meg. Földesi-Szabó szerint ebben az NBH vezetői partnerek voltak.
A Napi Gazdaság arról ír, hogy felméri a tartozásokat az Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. Az aranykoronánként 1350 forintra emelt haszonbérleti díjtételeket a válaszadók kétharmada fogadta el az intézmény felmérése szerint, így ezt a tételt a korábban megkötött szerződések újratárgyalásánál is figyelembe veszik. A megállapodások egységesítése tavaly év végén indult el, eddig a nyolcezer bérlő negyedét keresték meg.
Az Index szerint két új Kindle Fire táblagép érkezik. A Kidle Fire tavaly főként azzal hódított, hogy a konkurensekhez képest nagyon olcsó volt, és az Amazon könyváruházának és videokölcsönzőjének teljes támogatását élvezte.
A magyar cégek sem tudnak időre fizetni - közli a Pénzcentrum.hu. Egy friss felmérés alapján ugyanis a belföldi halasztott fizetések 72 százalékos aránya miatt 2012-ben a kis és közepes vállalkozások viselik a magyar gazdaság finanszírozási kockázatának túlnyomó részét.
A Portfolio.hu-n arról olvashatnak, hogy miért védi Oroszország Szíriát. Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanis a szíriai konfliktust felhasználva próbálja megállítani az orosz befolyási övezetnek a Szovjetunió felbomlása óta is folyamatos zsugorodását.
Hanganyag: Sigmond Árpád