A jegybankelnök levélben hívta fel Kövér László figyelmét

InfoRádió / MTI
2012. június 29. 14:16
Simor András jegybankelnök levelet küldött Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy a tranzakciós illeték módosító javaslatáról egyeztetni kell az MNB-vel és az EKB-val, ami eddig nem történt meg.

A jegybank pénteki tájékoztatása szerint a levélben, amelyről másolatot kapott Nyikos László, a költségvetési bizottság elnöke is Simor András ismertette: a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény értelmében az MNB feladataival kapcsolatos jogszabály tervezetekről ki kell kérni az MNB, illetve az Európai Unió működéséről szóló Szerződés alapján az Európai Központi Bank véleményét. Ez azonban a pénzügyi tranzakciós illetékről az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága által benyújtott módosító javaslattal kapcsolatban ezidáig nem történt meg.

A költségvetési bizottság csütörtökön benyújtott módosító javaslata egyebek mellett az illeték személyi hatályát - meghatározott kivételektől eltekintve - kiterjesztené a kincstári körben végzett fizetési műveletekre, továbbá részben bevonná az illetékfizetési körbe a Magyar Nemzeti Bankot is.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig ugyancsak csütörtökön bejelentette: a foglalkoztatást segítő, 300 milliárd forintos program egyik lába, hogy kiterjesztik az MNB pénzügyi műveleteire a tranzakciós illetéket; ezzel 100 milliárd forintot biztosítanak a programhoz, és ugyanennyit tesznek hozzá a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kiterjesztett egyezrelékes pénzügyi tranzakciósilleték-bevételből.