Támogatások vagy adóemelések - vita a költségvetésről

Infostart
2012. június 27. 15:03
A Fidesz további támogatást, az MSZP elszegényedést, a Jobbik az ország megnyomorítását, az LMP pedig megszorítást lát a jövő évi költségvetésben - hangzott el a büdzsé parlamenti vitáján.

A devizahiteleseknek, a gyermeket nevelőknek és a kis- és közepes vállalkozásoknak jelent további támogatást a jövő évi költségvetés, emellett megőrzi a nyugdíjak reálértékét és érvényesíti a tehermegosztás elvét - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

"A költségvetés csak akkor tudja összes célját megvalósítani, ha szem előtt tartjuk azt az egyszerű alapelvet, hogy csak addig tudunk nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér" - jelentette ki.

Az MSZP-s Tóbiás József szerint azonban a 2013-as költségvetésben tervezett adóemelések miatt jövőre sem indul be a gazdasági növekedés, ráadásul a szociális támogatások befagyasztása miatt még több ember szegényedik el.

"2012-ben azt mondta a miniszterelnök, hogy az elrugaszkodás éve lesz. 2012-őt látva egyértelműen elmondhatjuk, hogy ez igaz, elrugaszkodtak a valóságtól" - hangsúlyozta a szocialista politikus.

Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője úgy vélte: valószínűleg szégyenkezve nyújtotta be a kormány a tervezetet. Kiemelte: ez egy külső és belső lehetőségeiben megnyomorított ország megnyomorított költségvetése, amit egy megnyomorított magyar társadalomnak kell majd elviselnie.

Az LMP-s Vágó Gábor szerint a jövő évi ismét a megszorítások költségvetése. Ez az irreális költségvetési tervezés utána sok százmilliárd forintba fáj az adófizetőknek, hiszen ez a kiszámíthatatlanságot erősíti - vélekedett az ellenzéki képviselő.

A képviselők péntek délutánig folytatják a jövő évi büdzsé általános vitáját.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást