A jegybank 0,8 százalékos GDP visszaesést és 5,3 százalékos inflációt vár erre az évre. Az előrejelzés szerint jövőre a GDP 0,8 százalékkal bővülhet, az infláció pedig 3 és fél százalékra mérséklődhet. Simor András jegybankelnök azután beszélt erről, hogy a monetáris tanács kamatdöntő ülésén 7 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot. Simor András azt mondta: a kamatot továbbra is a kockázati megítélés és az inflációs kilátások határozhatják meg. Hozzátette: érdemi javulásra van szükség ahhoz, hogy kamatcsökkentést lehessen végrehajtani.
Megkezdődött a jegybanktörvény részletes vitája a parlamentben. Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint minden akadály elhárul a nemzetközi hiteltárgyalások megkezdése elől, ha elfogadják a nemzeti bankról szóló törvény módosítását. Simor András jegybankelnök hétfőn azt mondta, hogy az MNB egyetért a jegybanktörvény módosításaival. A parlament számvevőszéki bizottsága egyetlen, a törvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványt sem támogatott.
Ötezerrel többen, összesen csaknem 40 ezren kezdhetik meg térítésmentesen felsőoktatási tanulmányaikat a szeptemberben induló tanévben. A kormány erről az idei jelentkezési adatok feldolgozása után döntött. Több hallgatót vesznek fel műszaki, informatikai, agrár, sport valamint egészségügyi képzésre. Az átcsoportosítást azzal indokolják, hogy a teljes állami ösztöndíjas keretre túljelentkezés van, a részösztöndíjas helyek egy része pedig valószínűleg betöltetlen maradt volna.
Távozik posztjáról a felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint Kis Norbert szeptembertől más területen lát el közigazgatási vezetői feladatokat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól kapott felkérés alapján. A felsőoktatási helyettesi államtitkári poszton Kis Norbert idén január 28-ától váltotta Dux Lászlót.
900 dolgozójától vált meg a Nokia komáromi gyára. Az intézkedés a korábban bejelentett 2 ezer 300 fős leépítés második hulláma. Az érdekképviselet és a Nokia magállapodása szerint a vállalat a törvényben előírt összegen túl háromhavi átlagkeresetnek megfelelő juttatást és legalább két hónapig a keresetnek megfelelő álláskeresési támogatást fizet az elbocsátott dolgozóknak. A Nokia három országban összesen 4 ezer dolgozótól válik meg az év végéig.
Ismét felrobbant egy bitumen tárolására használt tartály a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában. Senki sem sérült meg és a környezetbe sem került veszélyes anyag. A baleset körülményeinek tisztázására az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság vizsgálatot rendelt el. Május 18-án szintén egy bitumenes tartály robbant fel a Mol zalaegerszegi olajfinomítójában.
A korábbi jogerős elmarasztaló ítéletet megváltoztatva felmentette Budaházy Györgyöt az alkotmányos rend megváltoztatására tett erőszakos előkészületének vádja alól a Kúria. Budaházy Györgyöt a 2006 szeptembere és 2007 márciusa között az interneten közzétett tucatnyi írása miatt vádolta meg az ügyészség állam elleni bűncselekménnyel. A férfi korábban felfüggesztett börtönbüntetést kapott, ezt változtatta meg a Kúria, mert úgy véli, hogy Budaházy György nem követett el bűncselekményt.
Megkezdődött a görögdinnye betakarítása Békés megye déli részén, a gyümölcs tömeges szedése és nagy volumenű értékesítése a hazai és exportpiacokon július első hetében kezdődik. A nagy melegben felgyorsult a dinnye érése, ez hét-nyolc nappal előbbre hozta a betakarítás időpontját. A dél-békési dinnyetermelők az idén közepes, hektáronként 45-50 tonnás termésre számítanak, miután júniusban a jég elverte a termőterület 20-25 százalékát.
Vízirendőr-közterületfelügyelő járőrszolgálat kezdte meg működését a Duna III. kerületi szakaszán, a Római-parton. Ellenőrzik a partszakaszt, kiszűrik a szabálytalankodókat. Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere elmondta, hogy a Római-part 10-12 kajak-kenu egyesületének, illetve az amatőr sportolóknak egyre több konfliktust okoznak a motorcsónakok és más motoros vízi eszközök.