Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter levelet írt az ír igazságügy-miniszternek, amelyben mély szomorúságát fejezte ki, hogy büntetlen marad a leányfalui ír gázoló tette. Mindezt maga a tárcavezető jelentette be az európai ügyek országgyűlési bizottsága előtt, az elmúlt éves tevékenységéről tett beszámolója során.
Emellett Navracsics Tibor Viviane Reding uniós igazságügyi biztoshoz fordult a kérdéssel: mit tudnak tenni a Tobin-ügy fényében, hogy ilyesmi mással, máshol ne fordulhasson elő.
A kötelezettségszegési eljárásokról szólva a miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy két olyan terület maradt, ahol az Európai Bíróság hozhat döntést, a bírák nyugdíjazása és az adatvédelmi hatóság ügye. A bírák nyugdíjazása kapcsán az Európai Bizottság az átmeneti idő rövidségére hivatkozott, vélhetően a keresetlevélben is ez van, de ezt hivatalosan a magyar kormány még nem kapta meg. Az adatvédelmi ombudsman személye kapcsán pedig az Európai Bíróság szerint fel kellett volna ajánlani az adatvédelmi hatóság vezetését a korábbi adatvédelmi ombudsmannak, aki azonban a tárca álláspontja szerint korábban egy interjúban kijelentette, hogy nem kívánja vezetni az intézményt.
Fiona Shaw ügyéről Navracsics Tibor arról számolt be, hogy mára Franciaországban, édesapjánál helyezték el a kislányt, akinek anyja ellen európai elfogatóparancs volt érvényben, amiért eldugta gyermekét annak ír apja elől. A Fratanolo János által indított vöröscsillag-perben pedig, ahogy már megjelent: a kormány kifizeti a kártérítést a pártok költségvetési támogatásának terhére.