Bekiabálások napirend előtt a parlamentben

Infostart
2012. június 26. 10:23
A klímapolitika, Mórusz Tamás és a munkanélküliség voltak az Országgyűlés keddi ülésén a napirend előtti felszólalások legfontosabb témái.

Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője a Rio+20 elnevezésű csúcstalálkozó eredményeit kevesellte. A fenntartható fejlődésért 20 éve kitűzött céloknak ugyanis csak töredéke valósult meg azóta, a nemrég lezárult konferencián pedig a világ vezetői nem tudtak felnőni a feladathoz. A résztvevők közös kudarcához azonban - a képviselő szerint - Magyarország is hozzájárult.

Az ülést levezető Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke bejelentette, hogy a kormány írásban reagál az elhangzottakra.

A KDNP-s Tarnai Richárd a legutóbbi nemzeti konzultáció kérdőíveinek szocialista gyűjtését nehezményezte. Több újsághirdetést mutatott fel, amelyek szerint az ellenzéki párt kitöltetlen kérdőíveket kért az állampolgároktól, hogy kidobhassa.

Rétvári Bence államtitkár a szocialista képviselők bekiabálásai hallatán úgy gondolta: nem meglepő az MSZP reakciója, hiszen a nép akaratával az utóbbi években nem tudnak azonosulni.

Dúró Dóra megszorításként értelmezte, hogy a jövő évi költségvetésben több milliárd forinttal kevesebb pénz jut a felsőoktatásra.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár védte a költségvetés sarokszámait, és hangsúlyozta, hogy a kormány ki akarja javítani a felsőoktatás torzulásait és hibáit, ami esetenként fájdalmas ám enélkül összeomlik a rendszer.

Heintz Tamás, a Fidesz képviselője Mórusz Tamásról, az államférfiak, jogászok, valamint a politikusok védőszentjéről emlékezett meg, mivel az ötszáz éve élt angol filozófus és író hivatalos ünnepe június 22-edikére esik.

Hoffmann Rózsa államtitkár elismerte: Mórusz Tamás olyan példát nyújt, aki morális tartásra taníthatja a mai politikusokat is.

Az MSZP-s Gúr Nándor a kormánypártok munka világában tett ígéreteit - a gazdaságélénkítést, az egymillió új munkahelyet és a radikális adócsökkentés - kérte számon, majd úgy látta, hogy a július 1-jétől hatályos Munka Törvénykönyve is újabb forrásokat von el az alkalmazottaktól.

Czomba Sándor államtitkár azonban hangsúlyozta, hogy stagnáló gazdaság mellett 0,4 százalékkal nőtt az elmúlt évben a foglalkoztatás Magyarországon. A regionális minimálbér kérdése pedig nincs napirenden - húzta alá az államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást