Orbán Viktor miniszterelnök utasította Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, hogy kezdje meg a kormánypárti frakciók javaslataihoz a konkrétumok kidolgozását és ezek egy részét már szerda délutánig nyújtsa be a parlamentnek, egy másik részét pedig július 9-éig, tehát a parlament utolsó ülésszakának időpontjáig nyújtsák be.
Úgy menjen el a parlament szünetre, hogy a kisvállalkozások, középvállalkozások, 55 évnél idősebbek, 25 évnél fiatalabbak és a fizikai munkát végzők számára kigondolt és az ő munkájuk megvédését segítő indítványok már a Ház előtt feküdjenek - emelte ki a kormányfő.
Arra a kérdésre, hogy honnan lesz minderre keret a költségvetésben, a kormányfő a következőket mondta: ne szaladjunk előre, ezt majd szerdán, illetve július 9-én meg fogjuk látni.
A miniszterelnök úgy vélte, hogy a frakció által megfogalmazott célokhoz szükséges intézkedéseket nem lehet egy év alatt bevezetni, 3-4 éves programokat javasolt a nemzetgazdasági tárcának.