A költségvetésről vitáztak napirend előtt

Infostart
2012. június 25. 14:39
A jövő évi költségvetés visszavonására kérte a kormányt az MSZP az Országgyűlés ülésén, a napirend előtti felszólalások során.

Ez egy kamu költségvetés - mondta a szocialista Tóbiás József. Az ellenzéki politikus szerint az adóterhelés jövőre 36 százalékról 40 százalékra nő, ami a társadalom kétharmadának az elszegényedését okozza. Azt kérte, hogy a kormány vonja vissza a 2013-as büdzséről szóló jogszabályt.

Ugyanerről beszélt a jobbikos Volner János. A költségvetési hiányt nem lehet megenni - fogalmazott az ellenzéki képviselő, aki szerint az embereket az érdekli, hogy a kormány meg tudja-e akadályozni a lecsúszásukat. Minden állampolgárra 28 ezer forint megszorítás jut - tette hozzá Volner János.

Neki és Tóbiás Józsefnek is a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára válaszolt. Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy muszáj stabilizálni a költségvetést, mert anélkül nincs gazdasági növekedés. Az államtitkár megszorítások helyett tehermegosztásról beszélt, és hangsúlyozta, hogy az államadósság csökken, a költségvetési hiányt pedig három százalék alatt tartják.

Az LMP-s Schiffer András az elmúlt húsz év összes kormányáról lesújtó véleménnyel van. Szerinte egyik sem gondolta komolyan az elszámoltatást, aminek garanciája a döntéshozatal nyitottsága lenne. Válaszában Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár emlékeztette az ellenzéki képviselőt, hogy elszámoltatási kormánybiztosként két év alatt 53 ügyben kezdeményezett nyomozást.

A kereszténydemokrata Habis László Eger városa és a Rákóczi Szövetség együttműködését méltatta. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár megköszönte ezt neki.

A Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal szerint az Európai Unió a szocialista kormányok felelőtlen költségvetési politikája miatt indított a kohéziós támogatások megvonásával fenyegető kötelezettségszegési eljárásokat Magyarország ellen. Most lezárult egy korszak, ezért a frakció azt kéri a kormánytól, hogy a 25 évnél fiatalabbakat és az 50 évnél idősebbeket, valamint a fizikai munkásokat és a szülés utáni lévő nőket foglalkoztatók, továbbá a kis- és középvállalkozások érdemi adókedvezményt kapjanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást