Szekeres: Alternatív költségvetésre és adótörvényekre van szükség

Infostart
2012. június 20. 11:37
Pontosan ellentétes a költségvetési terv azzal, amire Magyarországnak szüksége lenne - mondta Szekeres Imre, az MSZP gazdasági kabinetvezetője az Arénában. A párt alternatív költségvetési és adótörvény tervezetet készít.

Ez egy kamu költségvetés - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szekeres Imre, aki hozzátette: a büdzsé egyik problémája, hogy nem változtat a bevételeket meghatározó adótörvényeken.

Az MSZP gazdaságpolitikai kabinetvezetője hibának véli azt is, hogy a jövő évi költségvetés nem rendelkezik azokról a feladatokról, amelyek az államosítás révén az önkormányzatoktól átvett az állam. Átcsoportosít pénzeket, de azt nem lehet tudni, hogy az oktatási és egészségügyi intézmények hogyan fognak működni, elegendő lesz-e az előirányzott pénz.

Mindezeken felül az előkészítés és a parlamenti vita is példátlanul rövid volt - fűzte hozzá az ellenzéki politikus, aki szerint tartalmilag három dologgal írható le a költségvetés: jelentős adóemeléssel, komoly gazdasági stagnálással és a jövő felélésével, márpedig éppen ezek ellenkezőjére van szüksége Magyarországnak.

Az MSZP konkrét számokat tartalmazó alternatív költségvetést készít, és mind a három problémára megoldást kínál - hangsúlyozta Szekeres Imre, kiemelve: nem csak a költségvetésnél van szükség alternatívára, hanem az adórendszer esetében is.

Olyan költségvetést kell összeállítani, ami segít Magyarországnak abban, hogy kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól - mondta az MSZP-s politikus.

Az Aréna teljes adása meghallgató, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást