Réthelyi lett az UNESCO Magyar Bizottsága elnöke

Infostart
2012. június 18. 14:25
Réthelyi Miklós volt nemzeti erőforrás miniszter lett az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke - derült ki a testület alakuló ülésén és közgyűlésén. A bizottság működésének részletes szabályait egy februári kormányrendelet határozta meg.

Új vezetője lesz az az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának - jelentette be a testület ülésén Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, aki elmondta azt is, hogy a mandátum 2016-ig szól.

A tárcavezető közölte, hogy elődjét, Réthelyi Miklóst kérték fel a Magyar Tudományos Akadémia elnökével az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöki posztjára, ő pedig elvállalta azt.

Balog Zoltán emlékeztetett arra is, hogy Bogyay Katalin, az UNESCO magyar nagykövete vezeti majd a nemzetközi szervezet közgyűlését elnökként.

Réthelyi Miklós hangsúlyozta: nagy reményeket fűz a testület szakbizottságainak munkájához, és az országhatáron átívelő szakmai együttműködéshez. Bogyay Katalin pedig arról beszélt, hogy szakmai muníciót, indítványokat vár az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságától, mert mint fogalmazott: Magyarország a programjaival nemzetközi mérce lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást