Rogán nem támogatja a zárószavazás előtti módosításokat

Infostart
2012. június 11. 16:06
A második általa vezetett frakcióülésen is arra figyelmeztette a fideszes képviselőket Rogán Antal, hogy hagyjanak fel a törvényjavaslatok zárószavazás előtti módosítgatásával.

A Fidesz országgyűlési képviselői azt várják az új Büntető törvénykönyvtől, hogy tegye lehetővé a szigorúbb fellépést a bűnismétlés ellen, szabályozza egyértelműen az önvédelem jogát, és büntesse azt, aki nem ad információt az Állami Számvevőszéknek - közölte a frakcióvezető.

Rogán Antal hozzátette: a fideszes képviselők szeretnék, ha a kormány után az Országgyűlés is megtárgyalná Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott jelentését a magánnyugdíjpénztárakról, és azt is, hogy a törvényhozás biztosítson hatékony védelmet annak a mintegy 130 ezer embernek, aki munkaerőt kölcsönző cégek révén kapott állást.

A frakcióvezető beszélt arról is, hogy továbbra sem támogatja a zárószavazás előtti módosítás alkalmazását, a Belügyminisztérium és a rendőrség azonban minden segítséget megkap a kormánypárti képviselőcsoporttól a testületen belüli korrupció felszámolásához.

Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy Rogán Antal szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a magyarországihoz erősen kötődő német gazdaság fellendülésére és az állam, valamint a háztartások adósságának csökkenésére gondolhatott akkor, amkor azt mondta a CNN riporterének, hogy a válságnak vége van.