Egyeztetést kezdeményez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel a köznevelési törvény tervezett módosításáról, valamint a pedagógus-életpályamodell bevezetésének fedezetéről.
Mendrey László, az érdekképviselet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján annak az aggodalmának adott hangot, hogy az életpályamodell bevezetéséhez szükséges forrás nem többletpénz lesz, hanem bázisként jelenik meg. Jelezte, hogy a forrás előteremtésével összefüggésben pedagógusok tömeges elbocsátásától és iskolák bezárásától is tartanak, ami rövid időn belül a közoktatás "megroppanásához" vezetne.
A szakszervezeti vezető kifogásolta a négyezer közoktatási intézmény fenntartására létrehozandó központ tervét is, közlése szerint ezzel "a civil iskolamentési akciók" esélye minimálisra csökken.