Pár ezren bejuthatnak állami képzésekre - lapszemle

Infostart
2012. június 8. 07:40
Pár ezer fiatalnak lehetősége nyílik arra, hogy bejusson az állami képzésekre - írja Népszabadság. Emberölés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Hajógyári-szigetről tavaly eltűnt fiatalember ügyében - számol be a Magyar Nemzet.

Pár ezer fiatalnak lehetősége nyílik arra, hogy a szűkített keret ellenére is bejusson az állami képzésekre - írja Népszabadság. A lap azt a tájékoztatást kapta az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy "a Felsőoktatási Tervezési Testület javaslatot tett a miniszternek a 2012-ben a felsőoktatásba felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámkereten belüli - a részösztöndíjas helyekből az állami ösztöndíjas létszámhoz történő - átcsoportosításra az alapképzésben és az osztatlan képzésben".

Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a rendőrség a Hajógyári-szigetről tavaly eltűnt fiatalember ügyében. Erre a múlt héten kirobbant rendőri korrupciós ügy világított rá - mondta az ORFK szóvivője a Magyar Nemzetnek.

Egyelőre nem látszik, mikor és ki fejezhetné be a betontorzóként álló Tópark-projektet, illetve a rózsadombi volt SZOT-szálló átépítését, miközben több irodaház-beruházás esetében remény van az újjáéledésre - olvasható a Napi Gazdaságban.

A Magyar Suzuki Zrt. a tulajdonosok részvételével megtartotta éves közgyűlését, ahol elfogadták a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolót. A vállalat stabil maradt és teljesítette a gyártási tervet - közli a Portfolio.hu.

Látványos újdonsággal találkozhatnak néhány nap múlva a magyar vásárlók. A Pénzcentrum.hu értesülése szerint napokon belül indulhat az a QR-kódos vásárlási modell, amely világszerte izgalmas mobiltechnológiai, kiskereskedelmi fejlesztésnek számít.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást