2014 tavaszára újíthatják fel a MTESZ-székházat

InfoRádió / MTI
2012. június 8. 16:18
A kormány szándéka szerint 2014-re megújulhat a Kossuth téri metrókijárat fölötti épület, amit aztán az Országgyűlés Hivatala használhat - mondta el a Steindl Imre Program vezetője.

Wachsler Tamás hozzátette: most kezdődik az 1970-es években épült, eredetileg a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége székházául szolgáló épület felújítását célzó beruházás előkészítése, rövidesen döntenek az épület újjáépítés utáni funkciójáról is. Az átépítés lehetőségeiről szólva a szakember azt mondta: az épület szerkezetét valószínűleg megtartják, de új homlokzatot hoznak létre.

A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározat szerint a kabinet egymilliárd forintot csoportosított át a MTESZ-székház tulajdonjogának megszerzésére. A kormány az épület felújításával, valamint a közigazgatási minisztérium tetőzetének korhű helyreállításával bővítette az Országház körüli tér megújítását célzó Steindl-programot, amelyre a következő két évben 20 milliárd forintot szán.