A volt osztrák néppárti elnök szerint az Orbán-kormány intézkedéseinek nemzetközi megítélése kicsit jobb már, de eleinte kétségkívül borzalmas volt. A javulás pedig vélhetően azért van, mert a valóság nem igazolja a félelmeket.
Az aggodalmakat ráadásul Wolfgang Schüssel szerint nem is a Fidesz, hanem a Jobbik megjelenése váltotta ki, és a politikus számára éppen Orbán Viktor személye jelent garanciát a szélsőjobb ellen.
Mint mondja, a szélsőséges erők Ausztriában sem ismeretlenek, de valódi súlyuknál nagyobb jelentőséget sem kell nekik tulajdonítani, hiszen abból táplálkoznak, hogy az emberek gyakran csalódnak a hagyományos középpártokban.
A Magyarországot ért nemzetközi vádakról és kritikákról úgy véli, azok nagy része megalapozatlan, bár a médiatörvényt ő is hibásnak tartja. Szerinte a médiát felesleges szabályozni, hiszen a kritika a lényegéből fakad, és azt a politikusnak bírnia kell.
A volt kancellár pénzügyi kérdésekről szólva úgy vélekedik, hogy a befektetők általában ijedősek, ezért hamar odébbállhatnak. Hangsúlyozza, hogy nem védi a bankokat, de a régiós számok bizony azt mutatják, hogy a magyarországi bankok teljesítménye kilóg a sorból. Mindazonáltal egy európai szintű bankrendszer kiépítését is szükségesnek tartja.
A Heti Válasz interjújából kiderül, hogy Wolfgang Schüssel maga is betenné az osztrák alkotmányba az adósságplafont, és talán a keresztény gyökereket is. De - mint mondja - utóbbira náluk semmi esély.
Hanganyag: Sánta András