Fazekas Géza szóvivő az InfoRádióban elmondta: a Nemzeti Nyomozó Iroda most őrizetbe vett, szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője és a BRFK nyomozója tagadta bűnösségét, és egyikük panasszal élt a gyanúsítás ellen.
Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján korábban már előzetes letartóztatásba helyeztek két vezető beosztású rendőrt és két civilt. Hozzátette: az egyik civil az éjszakai élet egyik ismert alakja, aki illegális rendőri védelmet kért az érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek számára, valamint azt, hogy a konkurens szórakozóhelyeken razziákat tartsanak.
A rendőrök havonta többszázezer, illetve milliós összegeket kaptak, a házkutatásoknál pedig összesen 4-500 millió forint készpénzt foglaltak le - emelte ki.