Fazekas Sándor elmondta: a cél ezúttal is több ezer tonna hulladék összegyűjtése, amelyben a százezernél több, előzetesen regisztrált önkéntes mellett várhatóan legalább ennyi, a helyszíneken spontán megjelenő ember vesz majd részt.
Nem csupán az élhetőbb és tisztább környezet megteremtésében segít, hanem az ehhez szükséges szemléletformálásnak is kiemelt jelentőségű eleme a TeSzedd! - jelentette ki a miniszter. Magyarország 700 településének több mint 2000 pontján várják a jelentkezőket. Az akcióban feltárt illegális hulladéklerakó helyekről országos térkép készül, ez alapján fel is számolják őket - tette hozzá.
Újságírói kérdésre válaszolva kitért arra is: a lakosság mintegy tíz százaléka él teljes egészében környezettudatosan, és további egytized része figyel oda a mindennapok során ezekre a szempontokra. A mozgalom elindítói és támogatói szerint a TeSzedd! és minden hasonló kezdeményezés segít növelni ezt az arányt.
Az idén második alkalommal megtartott országos hulladékgyűjtő akcióban az önkéntesek szombat reggel 8 és este 6 óra között szedik a közterületen szétdobált szemetet. A munkában számos politikus is részt vesz.
Míg 2011-ben 156 vállalat, 403 civil szervezet, valamint 551 közintézmény önkéntesei szedtek szemetet és térképezték fel az illegális hulladéklerakó helyeket, addig az idén ezt meghaladó létszámra számítanak a szervezők.
A TeSzedd! akciót 2012-ben is a Vidékfejlesztési Minisztérium hirdette meg, ezúttal a Belügyminisztériummal közösen. Az akció anyagi hátterét - a zsákok és kesztyűk beszerzését, az önkéntesek által összegyűjtött hulladék begyűjtésének és lerakásának költségét - ebben az évben az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség fedezi.
A vízügyi igazgatóságok az Országos Polgárőr Szövetség közreműködésével a nap folyamán 100 ezer pár munkavédelmi kesztyűt és ugyanennyi zsákot osztanak szét az önkéntesek között. A TeSzedd! feliratú zsákokban összegyűjtött szemetet a hulladékgyűjtéssel foglalkozó helyi közszolgáltatók az akció napján vagy a következő heti bejáráskor az ország bármely településéről ingyen elszállítják.