A Fidesz-KDNP a választási sikeréhez igazított jelentős változásokat hajtott végre a kormányzati ciklus első felében - mondta Lánczi András.
Nagyon sok új törvényt fogadtak el, többek között az új magyar alaptörvényt, változtatásokat hajtottak végre szinte az élet minden területén. Most pedig, a kormányzás félidejében egyre többet lehet hallani arról, hogy konszolidációra van szükség - emlékeztetett a Századvég Alapítvány elnöke.
A Századvég Alapítvány elnöke jelezte, hogy a munkához való viszony az egyik legfontosabb eleme a kormány politikájának.
Minden, ami a munka világában történik, sorsdöntő kérdés Magyarország szempontjából - vélekedett. Egy sor intézkedés, új törvény, a régiek módosítása abba az irányba hat, hogy minél többen dolgozzanak, és ez megjelenjen az adózásban is, vagyis minél minimálisabb legyen az adóelkerülés - tette hozzá.
Lánczi András arról is beszélt, hogy a közvélemény-kutatások méréseit hosszabb távon érdemes értelmezni. A napokban a Tárki a Fidesz-KDNP jelentős visszaesését és az MSZP számottevő erősödését jelezte, a többi intézet egyelőre nem publikált hasonló eredményt.
Mint mondta, személy szerint nem lát eget rengető különbséget, és úgy vélekedett, hogy nagyon sok minden pszichésen dől el. "El lehet képzelni, hogy több ember érzi úgy: másra szavazna, mint eddig. A közvélemény-kutatási adatok azonban csak akkor értelmezhetőek, ha valamilyen tendenciát mutatnak - egyébként csupán azt lehet regisztrálni, hogy melyik intézet mit mért" - hangsúlyozta.
"Ha több intézet adatai is hasonló tendenciát mutatnak, az nyilván magyarázatra szorul. A Tárki eredményét önmagában nem tudom magyarázni, mert ekkora, földrengésszerű változás nem történt az országban" - mondta Lánczi András.
Az Aréna műsorát meghallgathatja itt!
Hanganyag: Kocsonya Zoltán