eur:
393.77
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Három halott az újtitkosi balesetben

Bennégtek az utasai annak a személygépkocsinak, amely autóbusszal ütközött szombat délután a Hajdú-Bihar megyei Újtikos határában, a 36-os számú főúton - közölték a mentőszolgálat és a térségi katasztrófavédelem ügyeletesei az MTI-vel.

Ratku Attila, a mentőszolgálat mentésvezetője elmondta: nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, de az autóbusz súlyosan sérült vezetőjét nem sikerült megmenteni, a helyszínen meghalt.

A személygépkocsi teljesen kiégett, szinte csak a négy kereke maradt meg, így pontosan még azt sem tudták megállapítani, hogy hányan tartózkodtak benne.

Az eddigi információk szerint a személykocsiban ketten lehettek, de pontos adatok a helyszínelés későbbi szakaszában állnak majd rendelkezésre - tette hozzá a mentésvezető.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Letarolta Magyarországot a Temu, és nincs ki megállítsa

Nem sok magyar internetező lehet már, aki ne hallott volna a Temuról, a kínai webshopról, amely pár hónapja robbant be a hazai e-kereskedelmi piacra és mostanra az egyik legnagyobb szereplővé vált. Az agresszív terjeszkedés és a szürreálisan alacsony árak komoly felzúdulást idéztek elő az online kiskereskedelmi szegmensben, akkorát, hogy már a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódik a cégnél. De vajon hogy képes fennmaradni a Temu anyacége, mikor nagy valószínűséggel minden – egyelőre ingyenes – szállításon pénzt veszít, mekkora lehet a részesedése itthon, és mi lesz az áfával, amit a vásárlásaink után kell befizetniük a magyar államkasszába. Ezeknek jártunk utána a Portfolio Checklist különkiadásában.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×