Több ponton módosították az adózást érintő törvényjavaslatot

InfoRádió / MTI
2012. május 24. 16:39
Több ponton módosította az adózást érintő törvényjavaslatot az Országgyűlés költségvetési bizottsága.

Több módosító indítványt nyújtott be az Országgyűlés költségvetési bizottsága az adózást érintő egyes törvények módosításához. Egyebek mellett azt javasolják, hogy a vevő adószámát csak akkor kelljen feltüntetni a számlán, ha annak áfa tartalma eléri a 2 millió forintot.

Az eredeti javaslatban ez a határ 500 ezer forint volt.
A parlament honlapján csütörtökön megjelent módosítások között szerepel az is, hogy a jövőre kötelező összesítő jelentésben se az 500 ezernél, hanem a 2 millió forintnál több áfát tartalmazó számlákat kelljen csak feltüntetni.

Egy másik módosítás alapján a minimálbér kétszereséig nem kellene szociális hozzájárulási adót fizetniük a rokkant vállalkozóknak.

Egy javaslat a szociális szövetkezet alkalmazottainak nem, csak a tagjainak biztosítaná, hogy az általuk előállított élelmiszerhez adómentesen jussanak hozzá havonta, a minimálbér összegéig.

Az adózás rendjéről szóló jelenlegi törvény megengedi a számla kibocsátójának és a befogadójának is azt, hogy egymásnál ellenőrizzék az áfa befizetésének, illetve visszaigénylésének a tényét. A bizottsági módosítás csak a számla befogadójának tenné az ellenőrzést lehetővé, az indoklás szerint ugyanis a kibocsátói ellenőrzés visszaélésre adhat lehetőséget.