Rendőrök ellen nyomoznak csalássorozat miatt - lapszemle

Infostart
2012. május 22. 07:14
A Magyar Nemzet a MÁV vezetőcseréiről ír, míg a Népszabadság szerint rendőrök ellen nyomoznak csalássorozat miatt a BRFK-n.

Rendőrök ellen nyomoznak csalássorozat miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon - írja a Népszabadság. A Központi Nyomozó Főügyészség minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozatban nyomoz. A lap értesülései szerint az érintettek rendszeresen végeztek térítés ellenében nyújtható szolgáltatásokat, például rendezvénybiztosítást, számla nélkül.

A Magyar Nemzet a MÁV vezetőcseréiről ír. A cikk szerint bár még csak megbízással vezeti a MÁV-ot, Dávid Ilona máris lecserélte a két legfontosabb vasúti vezetőt. Az általános vezérigazgató-helyettes, és a személyszállító vasút, a MÁV-Start első számú vezetője Dávid Ilonához hasonlóan a GYESEV-től érkezett. A lap információi szerint a két felsővezető váltását további személycserék sorozata követheti rövid időn belül a MÁV-csoport cégeinél.

Az Index összegyűjtötte az évek, sőt, évtizedek óta tartó beruházásokat. Az internetes hírportál számításai szerint huszonnégy elhúzódó beruházásból mindössze kettő készült el 2006 óta: megújult a Divatcsarnok, és kilenc hónapos csúszással felújították a Margit hidat. Az évek óta húzódó projektekről az indexen olvashatnak.

A Portfolio.hu cikkéből kiderül: Matolcsy György pontosította saját bejelentését. Az új törvényjavaslat szerint a vállalkozások egymás között egy hónapban legfeljebb 5 millió forint összegben használhatnak készpénzt ugyanarra a szerződésre vonatkozóan. Matolcsy György szavaiból korábban még az volt kiolvasható, hogy minden 5 millió forint feletti utalásra vonatkozik a szigorítás. A kormány ezzel az intézkedéssel próbálja megelőzni a szabály megkerülését és a tranzakciók felaprózását - írja a portfolio.hu.

Az idei költségvetési hiánycél tartás érdekében a Honvédelmi Minisztériumnak fel kell gyorsítania a használaton kívüli laktanyák eladását, a Szerencsejáték Zrt.-nek pedig be kell fizetnie a teljes osztalékát. Ez utóbbi a tervezett 6 milliárd forint helyett a vártnál kedvezőbb, 7,6 milliárd forintos állami bevétel lesz - írja a Napi Gazdaság.

A Pénzcentrum.hu arról ír, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ezúttal a biztosítókat vizsgálja alaposabban. A NAV álláspontja szerint azok a biztosítók, amelyek csak kis mértékben tartalmaznak kockázati elemeket nem is jogosultak adókedvezményre. A cikk szerint megjelenőben vannak a biztosítási piacon olyan konstrukciók, amelyek az adómentes díjú betegségbiztosítás intézményét nagy értékű egészségügyi szűrővizsgálatok, úgynevezett menedzserszűrések finanszírozására kívánják felhasználni. A NAV szerint az ilyen konstrukció célja egyértelműen a jogszerűtlen adóelőny elérése.

Hanganyag: Domanits András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást