eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Nem ért egyet Martonyi Jánossal Kovács László

Magyarországnak nincsenek versenyképességi gondjai - szögezte le az InfoRádió Arénájában Martonyi János külügyminiszter. Kovács László egykori tárcavezető nem ért egyet ezzel, mint ahogy azzal sem, hogy Brüsszel ne közölte volna pontosan a hiteltárgyalások megkezdésének feltételeit.

Sok uniós tagállammal ellentétben, Magyarország versenyképes - jelentette ki az InfoRádió Aréna Martonyi János külügyminiszter.

Két egymást követő évben jelentős külkereskedelmi többletet értünk el, ami egyértelmű jele annak, hogy az ország versenyképes ipari termeléssel rendelkezik. Az unión belül még versenyképesebbek vagyunk, mint általában a világban - hangoztatta a politikus.

Kovács László volt külügyminiszter, volt uniós biztos szerint azonban a kereskedelmi többletnek és az ipari termelés volumenének nem sok köze van a versenyképességhez, amelynek egyik legfontosabb tényezője a külföldi befektetők számára is jelentős jogbiztonság. A kormány gazdaságpolitikáját figyelve azonban nem tekinthető szilárdnak a jogbiztonság - tette hozzá.

Martonyi János az InfoRádió Arénájában arról is beszélt, hogy Magyarország közelebb került a vitás kérdések lezárásához, és ezáltal a hiteltárgyalások megkezdéséhez. Közölte viszont, hogy most sem egyértelmű minden feltétel.

Kovács László azonban úgy véli: Martonyi János nem akarja érteni, hogy mik a feltételek. Az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság is pontosan megfogalmazta, mit vár el a jegybank függetlenségének garantálása érdekében. Az is tudott, hogy a beterjesztett javaslat nem minden kérést vett figyelembe. Márpedig ha tíz kérésből csak nyolcat teljesítenek, akkor az olyan, mintha egyet sem vettek volna figyelembe - magyarázta a volt külügyminiszter.

A Martonyi Jánossal készült Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

Dohányosokat kérdeztek, érdekes dologok derültek ki

A leszokási hajlandóságot nagyban befolyásolja, hogy mennyire érezzük távolinak a dohányzás negatív, illetve a leszokás pozitív következményeit – derül ki az ELTE PPK kutatóinak 1500 dohányost bevonó vizsgálatából.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×