eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Feljelentést tett a pécsi egyetem Gyurcsány Ferenc eltűnt szakdolgozata miatt

Feljelentést tett a rendőrségen a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szerdán Gyurcsány Ferenc volt kormányfő eltűnt szakdolgozatával kapcsolatban - közölte az intézmény.

A PTE közleményében azt írta, hogy "az elmúlt napok fejleményeinek hatására" a rendőrségi feljelentés mellett kibővítik az egyetemen és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét Gyurcsány Ferenc 1984-ben, a Janus Pannonius Tudományegyetemen leadott szakdolgozatára vonatkozóan.

"A vizsgálat tehát kiterjed a volt miniszterelnök beadott szakdolgozatának eltűnésére és a plágiumgyanúra egyaránt" - mutattak rá.

Az egyetem emlékeztetett arra, hogy Bódis József, a PTE rektora április közepén rendelt el vizsgálatot annak feltárására, hogy az egyes karok, jogelődök a törvényi és belső szabályozás szerint jártak-e el a diplomamunkákra vonatkozóan. A rektor ezen kívül intézkedett az összes karra vonatkozó egységes szabályok és eljárásrend kidolgozásáról, amelyet az egyetemi könyvtár és levéltár részvételével és koordinálásával, a karokkal együttműködve hoznak létre.

A Hír Tv Célpont című műsorában pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező - A Balaton-felvidék szőlészete és borászata - címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi - a politikus első feleségének bátyja - is megerősítette, hozzátéve, nem tudott arról, hogy Gyurcsány később ugyanezt a témát választotta.

A korábbi kormányfő a Hír Tv kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta Rozs Szabolcs dolgozatát és merített belőle. Később ezt azzal egészítette ki, hogy ha így volt, szeretné hinni, hogy a forrást tisztességesen megjelölte.

Gyurcsány Ferenc kedden, a Demokratikus Koalíció budapesti, városligeti majálisán képtelen vádnak nevezte, hogy egykori sógora négy évvel korábbi szakdolgozatának első 35 oldalával megegyező diplomamunkát adott volna be 1984-ben a pécsi tanárképző főiskolán. Azt mondta, tiszta a lelkiismerete, és nemcsak az egyetemen őrzött szakdolgozatának eltűnése miatt tesz feljelentést, hanem azokat is beperli, akik azt állítják, hogy plagizált.

Megemlítette, hogy a PTE oktatási igazgatója fideszes önkormányzati képviselő, és furcsának nevezte, hogy az intézmény nem tesz feljelentést a diplomamunkák eltűnése miatt, így ez őrá hárul. Mint mondta, különös, hogy a több tízezer szakdolgozat közül éppen ez a két - különböző helyen tárolt - dokumentum hiányzik.

Az egykori kormányfő arra utalt, hogy a jobboldal érdekében állhatott ellopni szakdolgozatát és sógora diplomamunkáját is az egyetemről, megnehezítendő, hogy cáfolni tudja a vele szemben felhozott vádakat. Ha a két dokumentum megegyezne, nem ellopni, csupán bemutatni kellett volna őket - magyarázta, megkérdőjelezve a Hír Tv által ismertetett dokumentumok hitelességét.

Szerinte az ügy egésze azt bizonyítja, hogy a kabinet - amelyet gazemberkormánynak nevezett - le akar számolni mindenkivel, aki felveszi a küzdelmet ellene.

Ki felel az őrzésért?


Lengvárszky Attila, a PTE oktatási igazgatója a szakdolgozatok eltűnésének ügyében az ő felelősségét felvető nyilatkozatokra reagálva kedden azt mondta: nem felel a szakdolgozatok őrzéséért, az nem tartozik a hatáskörébe.

"A szakdolgozatok őrzése abban az időszakban és most is a karok, tanszékek, adott esetben a könyvtár, más esetben a levéltár feladata" - jegyezte meg a posztot öt éve betöltő vezető. Mint mondta, pontosításra szorulnak a pécsi közgyűlési képviselői tisztségéről megjelent információk is. Rámutatott: bár a 2010-es önkormányzati választáson a Fidesz-KDNP-Összefogás Pécsért Egyesület közös jelöltjeként nyert mandátumot Pécs 7. számú körzetében, a testületben nem a Fideszt, hanem az Összefogás Pécsért Egyesületet képviseli.

A Pécsi Újság hírportál korábban Geresdi Istvánra, a PTE Természettudományi Karának dékánjára hivatkozva arról írt, hogy nem találják Gyurcsány Ferenc 1984-ben írt szakdolgozatát. A dékán azt mondta: az abban az évben végzett technika és biológia szakos tanárok szakdolgozatai megvannak az intézeti könyvtárakban, Gyurcsányé azonban hiányzik közülük. Hozzátette, a szakdolgozat a katalógus szerint 1984-ben minden bizonnyal bekerült a biológia tanszékre, de ma már nincs meg, azt azonban, hogy mikor tűnt el, nem lehet megállapítani.

A Pécsi Újság azután, hogy Schmitt Pál a plágiumügye miatt lemondott a köztársasági elnöki tisztségről, egy kommentelőre hivatkozva azt írta: egyes híresztelések szerint az 1980-as években Pécsett a KISZ vezető tisztségviselőjeként tevékenykedő Gyurcsány Ferenc úgy kapott főiskolai diplomát, hogy nem adott be szakdolgozatot.

A volt kormányfő erre reagálva a Facebookon nyilvánosságra hozta a főiskolai és az egyetemi leckekönyvéről készült felvételeket. Ezekből az derült ki, hogy a tanárképző főiskolán jó minősítést kapott a szakdolgozatára. Gyurcsány Ferenc 1990-ben a pécsi közgazdasági karon A gazdasági társaságok és a tőzsde működése címmel adott le disszertációt; diplomájának minősítése jó, a dolgozatra elégséges és közepes értékelést kapott. Ez utóbbit a PTE április 11-ei közlése szerint 1996-ban leselejtezték.

Gyurcsány Ferenc április közepén tudatta, hogy bár kereste, sem a főiskolai, sem az egyetemi szakdolgozatát nem találta meg. Hozzátette, az egyetem közleményeivel megdőlt az a vád, hogy nem készített diplomamunkát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×