Csökkenhet a gyógyászati segédeszközök támogatása - lapszemle

Infostart
2012. május 2. 07:19
Június elsejétől csökkentené a gyógyászati segédeszközök támogatását az állam, így a vérnyomásmérők, a mankók, az ortopéd cipők és a hallókészülékek ára emelkedhet - írja a Népszabadság.

A kormányzati tervek már az idén 7 milliárddal, jövőre 14 milliárddal mérsékelnék az egészségbiztosító erre fordítható keretét. A csomaggal egyben szigorítanák az eszközökhöz való hozzáférés szabályait is. Megszüntetnék azt a lehetőség, hogy a közgyógyellátottak térítésmentesen kapjanak segédeszközöket, és a támogatási besorolások közül a 98 százalékos kulcsot is eltörölnék.

Összesen mintegy 200-250 millió forintot fizet 2014 elejéig havi bontásban az állam az UD Zrt.-nek - írja Magyar Nemzet.

A vagyonvédelmi cég 2009-ben indított kártérítési pert, mert Laborc Sándor, a volt Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője, illetve más kormányzati szereplők mellett a titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy György nyilatkozatai miatt gyakorlatilag csődbe jutott a korábban éves szinten több mint 2 milliárd forintos árbevételt elérő vállalkozás. A kártérítési perben az UD hivatkozott arra az igazságügyi könyvszakértői véleményre, amely szerint a cég piaci értéke 1,7 milliárd forint volt, és arra, hogy több mint 500 millió forintos vesztesége volt a lejárató kampány miatt, ami után a cég értéke lenullázódott. A Fővárosi Törvényszék a múlt héten tájékoztatott a peren kívüli megállapodásról, amelyet a lap információi szerint több mint egyéves előtárgyalások előztek meg.

Ötvenezer forintos pénzbírságot és öt büntető pont levonást szabott ki a rendőrség arra az autósra, aki januárban a VII. kerületben nagy sebességgel kis híján elcsapott egy kerékpárost. Az esetet a bringás fejkamerája rögzítette, így volt bizonyíték is: a sofőr láthatólag csak azzal törődött, hogy elérje a körúti kereszteződésben a zöld jelzést - olvasható az Indexen.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy a nemzetgazdasági tárca legújabb évközi adócsomagja szerint a pénzintézeti különadó csökkenthető lesz a jövőben - a törvény elfogadása esetén - a kkv-szektornak nyújtott új hitelekkel, ide nem értve az uniós pályázatok előfinanszírozásához nyújtott kölcsönt. A szerdáig véleményezhető dokumentumban megtalálható a 98 százalékos különadó eltörlése, ám a július elsején bevezetendő távközlési szolgáltatási adóról egy szó sem esik benne.

A Portfolio.hu az OECD jelentésére hivatkozva arról ír, hogy összességében az adóék Magyarországon továbbra is kiemelkedően magas; a munkáltató által kifizetett bérköltség fele adó és járulék, ennél csak Belgiumban és Németországban magasabb. A családosok adóterheinek csökkentésében is messze vagyunk még az éjbolytól.

A Pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: a végtörlesztés ellenére, tavalyhoz hasonlóan még idén is stagnál a lakáspiac, míg a termőföld-piac töretlenül bővül. A fényt az alagút végén csak jövőre várják a szakértők.

Hanganyag: Hegedûs Zsuzsa


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást