eur:
394.14
usd:
369.94
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Navracsics: Egyre intenzívebbé válnak a magyar-kínai kapcsolatok

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint egyre intenzívebbé válik a magyar-kínai kapcsolatrendszer, amit az elmúlt két év több magas szintű tárgyalása is bizonyít.

A tárcavezető hétfőn nyilatkozott magyar újságíróknak abból az alkalomból, hogy tárgyalt Li Ko-csianggal (Li Keqiang), a kínai miniszterelnök első helyettesével, aki jövő tavasszal várhatóan az ázsiai ország kormányfője lesz.

Navracsics Tibor kiemelte, "a kínai felső vezetés fokozottan érdeklődik Magyarország iránt". Ezt mutatja az is, hogy Budapest - Brüsszel és Moszkva mellett - azon három főváros egyike, amelyeket Li Ko-csiang április 26. és május 4. közötti európai körútján felkeres - mutatott rá. Hozzátette: a kínai miniszterelnök-helyettes budapesti látogatása több területen hozhat konkrét előrelépést a magyar-kínai kapcsolatokban.

Mint fogalmazott, hétfői tárgyalásaikon fontos téma lesz a következő két évben Pekingben megnyitandó magyar és a Budapestre tervezett kínai kulturális központ. Ennek előkészítésében Kína előrébb tart, mint Magyarország, amely gazdasági lehetőségei függvényében igyekszik mielőbb megnyitni a központot - fejtette ki.

A tárcavezető hangsúlyozta: ez a téma azért is lényeges, mert "a kultúra a legfontosabb kommunikációs csatorna két ország között", és segíti a kapcsolatépítést más területeken is. A kínai kultúra iránt nagy az érdeklődés Magyarországon, és a kínaiak is nyitottak a magyarok felé - vélekedett.

Navracsics Tibor közölte: további fontos kérdés a magyar és kínai önkormányzatok részvételével megrendezendő konferencia, a tapasztalatcsere és együttműködés a technológiák és a tudomány területén, továbbá a korrupció elleni küzdelem a közigazgatásban. Úgy vélte, a tanácskozás fő célja "a kommunikáció megteremtése a két rendszer között", hiszen eltérő az országok kultúrája az intézményépítésben és -működtetésben.

A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy Lengyelországgal összevetve "az ország méretéhez viszonyítva élénkebbek", aktívabbak Magyarország kapcsolatai Kínával, a távol-keleti országba irányuló magyar export aránya jobb a lengyelnél. Magyarország gazdasága elsősorban az EU felé nyitott, de "a hosszú távú gazdaságpolitikai célok elérése érdekében" a világgazdaság más területei felé is nyitni kell - hangoztatta.

Li Ko-csiang később az államfői jogokat jelenleg gyakorló Kövér László házelnökkel tanácskozik, majd kedden találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel, és jelenlétükben több megállapodást is aláírnak a két ország képviselői. Li Ko-csiang a jelenlegi kínai politikai csúcsvezetés hetedik embere, és várhatóan a következő év tavaszától ő lesz az ázsiai ország miniszterelnöke.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×