eur:
393.74
usd:
365.02
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Újjáéledt a csőd után Szigetvár - lapszemle

Sikerült átütemezni Szigetvár adósságát - számol be a Magyar Nemzet. A Napi Gazdaság interjút közöl a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatójával.

Két évvel ezelőtt adósságrendezési eljárás indult Szigetvár ellen, mert 60 millió forint 60 napon túli tartozást halmozott fel, miközben összes tartozása 3,5 milliárd forint volt. Sikerült átütemezni az adósságot - írja a Magyar Nemzet. A folyamathoz tartozik, hogy többségi tulajdonba került a helyi vízmű, a távfűtő cég, emellett próbálják a városüzemeltetésben részt vevő cégeket - amelyek szintén Szigetvár tulajdonában vannak - holdingba szervezni költségcsökkentés céljából - mondta el a lapnak Kolovics János (Fidesz) polgármester.

Váratlanul érte a kormány távközlési-adó terve a Magyar Telekomot - nyilatkozta Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató a Napi Gazdaságnak. Aggályosnak tartják, hogy az új adófajta az ügyfeleket terhelné, ez az egész nemzetgazdaság számára kockázatot rejt, és így céljával ellentétes hatást válthat ki - fogalmazott a cégvezető.

Az Index szerint a főváros újraszabályozza a Budapest utcáin tartott futóversenyeket, egy általa megalkotott kritériumrendszer alapján korlátozza az ilyen rendezvények számát, és adót szed utánuk: a rendezőknek fizetniük kell az úthasználatért. A portál számításai szerint a főváros nem jut nagy bevételhez ebből, de a kisebb versenyek a kerületi utakra kényszerülhetnek. Ha mások nem is, az autósok örülhetnek - fogalmaz a cikk szerzője.

Az alumínium, a nikkel, a palládium és az arany piacának kedvezhet a kínai növekedés fogyasztás-orientált irányba való elmozdulása - olvasható a Portfolio.hu-n. A mezőgazdasági termékek hátul kulloghatnak majd a Barclays elemzői szerint.

Szombaton kezdődik a budapesti strandszezon a Gellért, a Dagály és a Palatinus fürdők nyitásával - adja hírül a Pénzcentrum.hu.

Nagy László a Barcelona kézilabdacsapat kapitánya szerződésének 2013-as lejárta után Veszprémbe igazolhat - írja meg nem erősített információ alapján a Nemzeti Sport.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×